A francia elnök, Emmanuel Macron hivatala határozottan visszautasította azokat a terjedő pletykákat, amelyek szerint az elnök a hétvégén Kijevben egy zacskó kokaint vitt volna magával. Az esetről a Politico hírportál számolt be.
Az egész ügy egy videóra vezethető vissza, amelyen Macron egy fehér tárgyat távolít el az asztalról, miközben a német kancellárral, Friedrich Merzcel és a brit miniszterelnökkel, Keir Starmerrel találkozott. Az óvatosnak szánt mozdulat azonban olyannyira mesterkélt, hogy kifejezetten feltűnőnek bizonyult.
Az Elysée-palota az X közösségi oldalon reagált a feltételezésekre, és hangsúlyozta, hogy csupán egy papír zsebkendőről volt szó. Ironikusan hozzátették: „Ez egy zsebkendő. Orrfújáshoz.”
A bejegyzésben arra is figyelmeztettek, hogy komolyan kell venni a dezinformációk veszélyét, amelyeket szerintük „Franciaország ellenségei” terjesztenek. Egyúttal emlékeztettek arra is, hogy Franciaországot folyamatos kibertámadások érik Oroszországból, amelyeket a „csendes háború” részének tekintenek.
A határozottabb fellépés a dezinformációkkal szemben összefüggésben áll az elnök új nemzetközi szóvivőjének, Jean-Noël Ladois-nak a kinevezésével is.
Az Elysée-palota egyébként a múlt hónapban arra a hírre is reagált, miszerint Donald Trump állítólag kizárta Macront a Zelenszkijjel folytatott vatikáni tárgyalásokból.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/Stefan Rousseau/Pool Photo via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


