Az ELTE főtitkára már tavaly tudott a trágár indulóról, és nem volt semmi baja vele

Az ELTE fegyelmi bizottsága drákói szigorúságú ítéletet hozott a trágár jogi kari gólyatábor-induló ügyében. Három szervezőt (őket az ÁJK-n instruktoroknak hívják) találtak felelősnek. Kettejüket két félévre, egyiküket pedig egy félévre eltiltottak tanulmányaik folytatásától.

A szaftos szövegre az Index még szeptember elején hívta fel a figyelmet. Akkor a jogi kar dékánja, és az ELTE vezetése látványosan kibukott, az „egyetem szellemiségéhez méltatlan” tahó rigmusokon. Sőt, állítólag még Orbán is annyira mellre szívta a sztorit, hogy személyesen kereste meg Mezey Barna rektort, sürgetve a felelősök példás megbüntetését. Az utóbbi információt azóta ugyan cáfolták, ám az tény: a kari és egyetemi vezetés egy emberként kapott a szívéhez, és bizonygatták, hogy sejtelmük sem volt, milyen szörnyű erkölcsi züllés zajlik a gólyatáborban.

Nos, a helyzet az, hogy legalább egyikük biztosan nem volt őszinte. Ott kezdődik, hogy a Hír24 újságírójaként dolgozó Gerlóczy Márton (megboldogult kamaszkorom legendás botrányregényének, az Igazolt hiányzásnak az írója) már tavaly decemberben írt egy meglehetősen maliciózus hangnemű cikket az indulóról. Ebben benne van a jogász induló szövege is, ami nem teljesen azonos a mostani botrányt kirobbantó dallal, de vannak benne olyan részek, amiket az Index ominózus cikke (ami a jelenlegi eljárás kiinduló pontjául szolgált) is szó szerint idéz.

Az ELTE főtitkára, Rónay Zoltán biztosan olvasta az írást, mert még kommentet is fűzött hozzá. E szerint akkor messze nem volt annyira kiborulva, mint most:

Hírdetés

Vagyis, akkoriban az ELTE egyik legmagasabb rangú vezetője egy könnyű heherészéssel elintézte a dolgot, hogy „a fiatalság a világon mindenütt így bulizik,” Talán még a kollégáknak is megmutatta, „nézd már, mekkora prosztó szöveget énekelnek ezek a srácok: „hús, vagy vérfasz nálunk egyre megy, höhöö, hatalmas!”

Bővebben!


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »