Nemzedékem első nagy csalódása volt az eset. 1983 októbere.
Addig nemzedékem alaphangulata a nyugatimádat volt, persze spontán módon, nem ideológialag megindokolva. Mi akik a 60-as években születtünk abban nőttünk fel, hogy nyugat=jó és kelet=rossz, s történelmi balszerencsének éltük meg, hogy mi a keleti táborba kerültünk a világháború eredményeként. Így alakult, nem lehet semmit tenni ellen, hiszen minden próbálkozás – 1953, 1956, 1968 – elbukott.
Persze a nyugat se hibátlan, lám eladtak minket, de mégis az a jó világ. Ebben hittünk. S nagyon kevesen voltak, akik másban hittek.
Ez a hangulat az egész keleti táborban megvolt. Múzsám mesélte, mekkora döbbenetet váltott ki, amikor Bulgáriában 1979-ben bemutatták a mozikban a Capricorn One című amerikai filmet – az átlag bolgár kommunista propagandának hitte azt. (Aki nem ismeri: ez egy amerikai sci-fi krimi, a lényege: Amerika embert akar küldeni a Marsra, de kiderül, nincs meg az ehhez szüksége technikai háttér. Viszont politikai okokból ezt Amerika nem vallhatja be, így szimulálják az egész Mars-küldetést, hamis képekkel, videókkal. Majd a 3 űrhajóst a CIA meg akarja ölni, ne maradjanak elvarratlan szálak.) Az átlag bolgár azt mondta: ez képtelenség, Amerika rendes ország, nem csinál ilyet.
1983 októberében hatalmas csapás volt erre a naív hitre ami történt: az USA megtámadta Grenadát, majd ott leváltotta a kormányt, azt neki tetszőre cserélve. Közben nevetséges okokra hivatkozva, kb. az 1968-as csehszlovákiai bevatkozás szelllemében, lásd “behívtak minket”, “náci bandák”, “internacionalista segítség”, s a többi mágikus marhaság.
A dolog háttére: a volt brit gyarmat Grenada 1974-től független állam, az Amerika vezette regionális együttműködés oszlopos tagja. Egyébként az egész ország Budapest méretű, 100 ezres lakossággal, gyakorlatilag egy közepes sziget és körülötte pár kis sziget Trinidad-Tobago és St. Vincent-Grenadines között, a lakosság 99 %-a volt néger rabszolgák leszármazottja, s van kb. 1 % fehér és indián.
Aztán 1979-ben marxista katonatisztek veszik át a hatalmat – vezetőjük Mauirice Bishop, aki egyébként nem is született grenadai volt, hanem arubai bevándorlók gyereke, aki később, londoni tanulmányai során lett marxista -, s elkezdenek jó kapcsolatokat kialakítani elsősorban Kubával és Nicaraguával, majd az NDK-val és a Szovjetunióval.
A grenadai marxista kormányzat nyíltan sose szakított a nyugattal, pl. a monarchiát se számolták fel (az ország formális államfője II. Erzsébet angol királynő maradt), de mindenképpen lépéseket tettek az amerikai és brit gazdasági hatalom visszaszorítására, s sok szociális intézkedést léptettek életbe. Szóval nem egy hisztérikusan amerikaellenes kormányzatot kell elképzelni, hanem inkább amolyan mérsékelten szuverenista célokat: a grenadai kommunisták nyilván ismerték Allende esetét, hiszen 6 évvel utána kerültek hatalomra, s óvatosak voltak emiatt, nem akarták provokálni Amerikát, inkább meg akartak egyezni vele, csak Grenada számára kicsikarva előnyöket.
Amerika azonban hisztérikusan reagált. Megpróbálták először belső szövetségeseikkel megbuktatni a kormányzatot, majd amikor 1983-ban belharcok indultak a grenadai vezetésben, azonnal léptek. 1983. október 25-én megtámadták Grenadát, s 4 nap alatt győztek, amerikabarát kormányzatot kinevezve.
Mit is mondtak akkor a korombeliek? Az általános vélemény: “ezek ugyanolyanok, mint az oroszok”.
Azóta persze sok idő eltelt már Grenadában. Ma már a többség pozitívan értékeli az 1979-1983 közti kommunista irányítást. 2009-ben Grenada nemzetközi repülőterét átnevezték Maurice Bishop Nemzetközi Repülőtérré. A vicces ebben: annak idején 1983-ban az USA erre a repülőtérre hivatkozott mint közvetlen ürügyre, az volt a hivatalos amerikai állítás, hogy Kuba és a Szovjetunió Grenadában gigantikus katonai repülőteret épít, ahová majd százával fognak leszállni a szovjet bombázók, az egész régiót kommunistává alakítva, míg a grenadaiak végig azt mondták, ez egy normál polgári repülőtér, amit egy kanadai cég épít.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
