Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy miért egyik pillanatról a másikra indult meg ez az embertömeg Európa felé. Illetve azon is, hogy miért most. Miben változott a helyzet tavalyhoz képest? Líbiában Kadhafi alatt nem volt anarchia, káosz és éhezés sem. Most van. Kik és miért akarták megbuktatni Kadhafit? Mert ki akart lépni a jelenlegi gazdasági rendszerből? Asszad elnök ellen ugyanezt tervezték. Felfegyverezték az iszlám „bolsevikjeit” s azok létrehoztak a XXI. század „bolsevik” államát. Mi célból? Al Baghdadi az Iszlám állam vezetője miért is parolázott pár éve még Dick Cheney mellett? Ki finanszírozza a csempészeket? Minden menekült fejenként képes lett volna kifizetni a csempészek által kért hatalmas összegeket? Mi az ami miatt most, egyik pillanatról a másikra rászabadult Európára ez az emberáradat?
Szidhatja egymást a közvélemény a „kirekesztés kontra befogadás” képmutató hazug jelszavával, az embercunami attól még jön. És az áramlattal a félelem és a rettegés is. Egyesek a multikulturalizmusról, a globális együttgondolkodásról beszélnek a migránsok befogadása kapcsán. Miközben egyet felejtenek el: a helyes megkülönböztetési képességet. Ennek teljes hiányára drámaian mutat rá az, ahogy a jelenlegi helyzetet kezeli a közvélemény egy része. Amennyiben látok magam előtt egy vad harapós kutyát, nyilvánvaló, hogy nem úgy viszonyulok hozzá, mint egy őzgidához. A probléma lényege abban áll, hogy ma az európainak mondott „értékrend” alapján a ragadozó vadat is őzgidának kell nézni.Azon a címen, hogy „nem lehetünk előítéletesek” Az előítéletesség ostoba szlogenjeihez pedig a hivatkozási alapot az „őzek” védelme adja.
Mértéktelenség = Istentelenség
És itt van a liberalizmus problémája, mint szélsőséges ellenpontja az önkényes erőszaknak: minden embert egy platformra helyez. Függetlenül attól, hogy az egyik kezében már ott a kés és éppen szúr. Amíg nem szakít a húsba és nem erőszakolja meg a feleséged, addig ő ártatlan, szelíd ember. Mintha Európát most szembesítené a gondviselés azzal, ahova a szélsőséges egalitarizmus, a különböző, egymásnak nem megfeleltethető minőségek tudatos összekeverése vezet: a káosszal. A káosz kialakulásának előidézője természetesen az anyagi kapzsiság és az ezzel párhuzamos lelki kiüresedés. Mindennek oka pedig az emberi mérték eltűnése.
A belső mérce eltűnésével a különféle minőségek közti határok összemosódnak. A legnagyobb őrület, hogy ma Európában ezt valamiféle vívmányként értékként tüntetik fel. A mértéktelenség dicsőítése ma hivatalos európai „doktrína” a hamis szabadság és egyenlőség jelszava címén. A mértéktelenség más szóval „Istentelenségnek” is nevezhető. Mert Isten kérdése nem tárgyi kérdés végső soron. Ezért van az, hogy az Iszlám Állam például egy istentelen képződménynek is tekinthető. A liberális nyugat ellenképének. A lelki mértékét vesztett istentelenné lett nyugat rémképe, démona.
A csőcselék vallása a merő pusztítás és rombolás. Teljesen mindegy, hogy hivatalos vallási, vagy ideológiai köntösben jelentkezik. Az alexandriai könyvtárat az 5. század elején felgyújtó vallási fanatikusok, a Francia Forradalom jakobinusai, vagy a szovjet bolsevikok ugyanazon emberi magatartást képviselik, mint az iszlám nevet és az „állam”kifejezést bitorló képződmény összetevői.
Isten, vagy valamilyen istenített eszme nevében, de a valódi isteni mérték nélkül nincs kozmosz, tehát rend. Ezen isteni mérték „kihúzása” történhet hirtelen, de lassan is. Európában, pontosabban Nyugat-Európából, annak társadalmaiból az isteni mércét szép lassan húzták ki. Mondhatni, a lélek centruma szép lassan üresedett ki és adta át helyét az abszolút önzésnek. És lényegében ez még csak nem is a külső állami váz kérdése. Mint inkább az emberképé. Az emberképé, amely a társadalom középpontjába van állítva.
A felvilágosodásnak nevezett időszak hamissága, hogy a külső demokratikus vázra helyezi a hangsúlyt és az emberi szabadság legfőbb ellenségének épp az isteni mértéket hordozni hivatott, annak emberképét felmutatni hivatott társadalmi csoportokat nevezi. Ez még akkor is így van, ha látszatra világnézeti és vallásszabadságot hirdet. Végső soron ugyanis mindent kigúnyol, cinikusan megaláz saját, mértéktelenséget idealizáló felfogása nevében. A liberalizmus a fogyasztói társadalom nihiljében éri el csúcspontját és lényegében fordul szembe önnön magával. Az isteni mérték helyén keletkező üresség mindent magába szív kívülről, semmit nem válogat, csak gomolygó űrré változtat.
Az isteni mérték helyreállítása, az immunitás visszaszerzése
Európa a különböző minőségek helyén kezelésére jelenleg nem képes, mert a hivatalos doktrína nem engedi. Holott nem lehet minden embert egyformán kezelni. A helyes megkülönböztetés képességét kell támogatni és nem a „minden bevándorló bűnöző” kontra „minden bevándorló egy szent” szélsőséges álláspontja közt csapongani.
A liberalizmus legnagyobb kritikájaként az immunitás csökkentése, a helyes sejtfelismerő-képesség pusztítása hozható fel egy hamis egyenlőség címén.
Annál nagyobb balgaság nincs, mint az egészséges immunitás ellen dolgozni, attól félni. Ez lényegében önnön magunk felszámolásának életfelfogása. Ezért mondják egyre többen, hogy a jelenlegi uralkodó európainak nevezett – de valójában a nevet csak bitorló – irányvonal a halál és nem az élet pártján áll és a társadalom önpusztítását idézi elő. Napjaink eseményei alapján épp ezt látjuk. Európának ildomos lenne visszatérni önnön magához. Az egymást éltető vallásos bolsevizmus és káoszba vivő liberalizmus örök kettősének istentelenségéből az isteni mérték helyreállítása jelentheti a kiutat.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
