Az előre megtervezett és irányított világmindenség

Az előre megtervezett és irányított világmindenség

Személy szerint engem mindig is izgattak a titkok és kíváncsiságom szinte határtalan. Elfogadom, hogy momentán vannak egyéni korlátaim, de úgy érzem, egy részem nem e világból való. Talán ezért is kutatom az ismeretlen: a határtalant, a végtelen lehetőségek tárházát. Mindezért nem tartom lezártnak a tudásomat. Emiatt nem hőkölök meg ott, ahol másokat feltartóztathatják személyes hiedelmeik vagy a másoktól tanult elméletek. Vállalom, hogy tévedhetek, de mivel minden döntésemért saját magamat teszem felelőssé, ez belefér. Mit több, idővel megtérül. Ezúttal olyan paradoxonokkal foglalkozom, melyek valódi ugródeszkákként szolgálnak a hozzám hasonló, merész gondolkodású emberek számára.

Mindig is érdekeltek az olyan ritka kivételek, véletlennek titulált dolgok, mint amilyenek a következők:

Miért van annyi víz a Földön éppen olyan klimatikus viszonyokkal egyetemben, hogy az kedvezzen az ember kialakulásának és fennmaradásának?

Testünk kb. 70%-a miért éppen víz?

Az univerzumban miért olyan finomra hangoltak az egyetemes állandók, hogy az élet létrejöttét lehetővé tegyék a Földön? (Gondoljunk a hélium, a berillium instabil izotópja, a szén és az oxigén atommagjainak energiaszintjére!)

Miért nem vagyunk képesek oxigén nélkül 10 másodpercnél többet eltölteni? Ki talált kis ezt a függő létezést?

Hogyan képes az élet „karmestere” – amit természetnek is hívhatunk – fajok összetett formáit létrehozni és javítások árán fenntartani?

Tulajdonképpen ki vagy mi dönti el, hogy egy-egy faj/biológiai rendszer túléli-e vagy sem a drámai kataklizmákat?

Mi mindent nem lehet néhány milliárd év alatt végbemenő genetikai mutációkkal és a természetes kiválasztódással megmagyarázni, hacsak nem hiszünk ezekben már-már vallásos erővel?

Hogyan fejlődött ki és miként fejlődik az emberi tudat, illetve a tudatosság jelensége?

Miképpen működik az emlékezés?

Mivel magyarázható valójában az érzékeken túli érzékelés, vagyis információáramlás és kommunikáció?

Hogyan ismerheti az egyik részecske a másik részecske állapotát?

Bizonyos eltérő fajok esetében miért ismétlődnek ugyanazok a szabályozó gének?

Hogyan képes az emberi agy megközelítőleg 2,5 petabyte (ami 2,5millió gigabyte) információt eltárolni? Neumann János szerint az agy 2,8×1020 bites memóriatérrel rendelkezik, de nem zárható ki, hogy többel.

Az emberiség 10 éve már 295 exabyte információt tudott elraktározni, ami 2,72*10 a 21-diken bit!

Hogyan képes a gondolkodás jelensége az általunk tapasztalt összhanggal és sebességgel működni? Minden másodpercben több millió kémiai és elektromos reakció zajlik olajozottan! Micsoda vezérlés!

Hogyan képes az egyik személy tudata „belelátni” a másik személy tudatába? Egyáltalán, mivel magyarázható az egyes emberi tudatok szokványostól és az ún. „normálistól” messze nagyobb hatóereje?

Mi módon lehetséges, hogy az ember megváltozott tudatállapotai akár komoly kihatással lehetnek az illető lelki közérzetére és testi állapotára?

Hírdetés

A térben és időben egymástól távol levő emberek, illetve kultúrák között egyértelműen kimutatható kölcsönhatásokért ki vagy mi a felelős?

 

 

Rengeteg ehhez hasonló kérdést lehetne még feltenni az emberiség által már többé-kevésbé ismertnek kikiáltott, de mindenképpen alaposan kutatott területekről, így az emberi testről, az emberi pszichés energiák hatásairól, a biológiai, a kémiai és fizikai jelenségekről.

 

Elképesztő bonyolultság és szervezettség tapasztalható minden szinten. Itt jön a vízválasztó rész: elvetjük a megismerés titokzatos útjait vagy sem? Babonának minősítünk valamit, mert nem fér bele a világképünkbe vagy sem? Új fogalmakat alkotunk vagy leszóljuk az újjal próbálkozókat? Hajlandóak vagyunk átlépni a saját határainkat, kockáztatva, hogy tévedhetünk, vagy inkább saját lezárt dobozunkban maradunk a biztonság illúziójában ringatva magunkat?

 

A magam részéről sok mindent el tudok képzelni és hinni, de annyi bizonyosnak tűnik számomra, hogy a világmindenség ellentmondásmentes, illetve kiküszöböli az ellentmondásokat. Legfeljebb bennünk és az eddigi világképünkben vannak paradoxonok, amiknek a feloldásán még fáradoznunk kell.

Bár kétségtelenül létezik az entrópiától kezdve a halálig számos olyan jelenség, amellyel a céltalanságot és a divergens, felbomló tendenciákat lehet modellezni, mégsem szabad megfeledkeznünk egy legalább ugyanilyen erősségű és hatékonyságú, de az előbbivel ellentétes áramlatról: a célra és rendre hangolt, vagy célt teremtő és rendteremtő áramlatról, amely rendszerré kapcsolja, kovácsolja össze a látszólag kaotikus elemeket. Erre a legjobb példa TE vagy, kedves Olvasó!

Én ezúttal nem megyek el addig, hogy életről, fejlődésről és hasonlókról értekezzek, mert ezek meghaladják e cikk kereteit. De Te bármikor továbbgondolhatod ezeket bűntelenül, büntetlenül és szabadon.

 

Meglátásom szerint a való világ (a téren és időn túli, magasabb rendű világmindenség) már „ki lett találva” vagy kialakult, ahogy tetszik. Így nincs más dolgunk, mint alázattal és türelemmel feltárni és kifürkészni azt. Én a Napvalláson keresztül teszem ezt.

 

Ha azonosulni tudsz ezzel a gondolkodásmóddal, ha egyetértesz ezzel az életszemlélettel, ha hasonló gondolkodású emberekkel szeretnél tanulni, akkor figyelmedbe ajánlom programjainkat.

 

Részt vehetsz programjainkon:

Önfejlesztő Műhelyeinken (beszélgetős előadásainkon)Aurafejlesztő és Meditációs KlubjainkonHétvégi töltődéseinken (és Istentiszteleteinken)Bel- és Külföldi zarándoklatainkona Naptemplomunkban és a Pálos kolostorokban tartott IstentiszteleteinkenSzer-napjainkon (szent ünnepnapjainkon)Főnix programunkonÉbresztő Táborunkban

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül! Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához.

 

Bővebb információ:

[email protected]

 

Száraz György

Boldog napot!

The post Az előre megtervezett és irányított világmindenség appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »