Az elnök halott

A GYŰLÖLET VÁROSA

„Dallas egyébként közismert fészke a texasi olajbárók által pénzelt
birchistáknak és a ››veszettek‹‹ más csoportjainak.”
Dobi István

John F. Kennedy amerikai elnökválasztási kampánya 1963 őszén vette kezdetét és az első stratégiai szintű egyeztetésre november 12-én került sor. A számok tekintetében nem lehetett okuk a panaszra. A kubai rakétaválságnak köszönhetően az elnök támogatottsága az 1963-as év elejére 61 százalékról 76 százalékra ugrott. A rakétaválság során aratott morális és kommunikációs győzelmének köszönhetően az amerikaiak 82 százaléka hitt az Amerikai Egyesült Államokban és abban, hogy országuk tovább fog erősödni. Az atomháborútól való félelem is mérséklődni látszott, ugyanis a megkérdezettek 63 százaléka gondolta úgy, hogy a Nyugat békés kapcsolatot tud fenntartani a Szovjetunióval. Emellett 64 százalékos gazdasági optimizmus uralkodott az USA-ban. 1963 márciusában az amerikaiak 74 százaléka pedig gondolta úgy, hogy Kennedyt újra fogják választani; az ország 54 százaléka demokrata érzelmű volt – és az is maradt egészen a Reagan-korszakig. A Gallup próbaszavazása pedig 67–27-es arányban hozta ki győztesnek John F. Kennedyt Barry Goldwater republikánus elnökjelölttel szemben. Kennedynek sikerült megtartania az 1960-ban rá szavazókat, ráadásul minden tizedik Nixon-szavazót maga mellé tudta állítani. Az elnök és stábja tudatosan célozta meg a republikánus szavazókat, hittek ugyanis abban, hogy Kennedy békeüzenetével republikánus szavazatokat is tud szerezni.

A biztató számok ellenére az elnök tisztában volt azzal, hogy kemény küzdelem elé néz a kampány során és nem veheti félvállról azt. Noha a polgárjogi törvényjavaslata elnökségének erkölcsi csúcspontja volt, szenvedélyes kiállásáról maga is úgy vélekedett egy alkalommal, hogy ez lehet a „politikai hattyúdala”. Nem véletlenül: 1963 novemberére támogatottsága elnökségének legalacsonyabb értékét (58 százalékot) produkálta. A legnagyobb fejtörést azonban az okozta Kennedynek, hogy elveszítheti a déli államokat. Walter Cronkite-nak adott interjújában viccesen meg is jegyezte: nem gondolja, hogy „a legnépszerűbb politikus” lenne Délen. Kennedy nem sokat tévedett, a Gallup közvélemény-kutatása szerint októberre a déli államokban 40 százalékra csökkent a támogatottsága.

Az elnök nem engedhette meg magának, hogy elveszítse Texast, ahol 1960-ban is csak 46 ezer szavazattal kapott többet, mint Nixon. Szüksége volt a 24 elektori szavazatra és arra, hogy pénzt szerezzen Texasból a kampányra, valamint enyhíteni akarta a texasi demokraták közti feszültségeket. Az elnök stábja irtózott a gondolattól, hogy Texasban kampányoljon, ahol gyűlölték Kennedyt. Maga a demokrata kormányzó, Kennedy korábbi haditengerészeti parancsnoka, John Connally is ellenezte az utat. Meglátása szerint az elnök látogatása ronthatja az 1964-es újraválasztási esélyeit. A mellőzött Johnson alelnöknek sem okozott volna szívfájdalmat, ha nem valósul meg Kennedy texasi útja. Először is nem gondolta, hogy az elnök sokat tehet a texasi demokrata pártban a Connallyt támogató konzervatívok és a Ralph Yarborough vezette liberálisok közötti szakadék áthidalására, ami egyébként 1973-ban tényleges szakadáshoz is vezetett, Connally pedig belépett a republikánus pártba. Másodszor Johnson attól is tartott, hogy a látogatás csak elmérgesíti a helyzetet és aláhúzza azt a tényt, hogy az alelnök képtelen a saját államában rendet tartani. Kennedyt az sem tántorította el, hogy október 24-én Adlai Stevenson ENSZ-nagykövetet Dallasban először lekiabálták a színpadról, majd kint a tömeg rátámadt, leköpték és fejbe vágták egy „Ha békét keresel, kérdezd Jézust!” feliratú táblával.

TEXAS IS THE REASON [1]

„Merényletekkel nem lehet megváltoztatni a világtörténelmet.”
Benjamin Disraeli

John F. Kennedy november 21-én reggel búcsúzott el lányától, Caroline-tól és fiától, John-tól, aki a következő héten töltötte be a harmadik életévét. John akkor látta utoljára az édesapját. Az elnök és felesége először San Antonióba, Houstonba, majd onnan Fort Worthbe utaztak, ahol az éjszakát töltötték, hogy másnap Dallasba repüljenek. Noha Fort Worth és Dallas között 13 perc a repülőút, nyilván sokkal látványosabb volt az Air Force One-nal érkezni Dallasba (ahol utoljára egyébként 1948-ban járt amerikai elnök), mint az elnöki limuzinnal megtenni a hatvan kilométeres utat. Jackie Kennedy jelenléte az elnök mellett mindig komoly fegyvertényt jelentett: emberek milliói rajongtak érte és mestere volt annak, hogy belopja magát a szívekbe. Az, hogy Texasba tartott a férjével, merőben szokatlan dolog volt, hiszen soha nem kísérte el az elnököt hivatalos belföldi utakra. Ráadásul ez volt az első olyan nyilvános szereplése azóta, hogy augusztus 9-én elhunyt koraszülött fiuk, Patrick. Pamela Turnure, Jackie sajtófőnöke úgy fogalmazott: „Azt hiszem, az a nő akart lenni, aki elkíséri John Kennedyt Texasba.”