Az elmaradt újévi meccs

Az elmaradt újévi meccs

Az 1914-es karácsonyi fegyvernyugvás idején a főszerep az éneklésé, a futballé és az ajándékozásé lett a fronton. Az újév napjára kitűzött meccset azonban már nem tartották meg, és az öldöklés szelleme végleg győzedelmeskedett a nemes versengés felett.

A karácsonyi fegyvernyugvást az egyébként pusztító első világháború szép és megható mozzanataként tartják számon. 1914 karácsonyától kezdve néhány nap a békéé lehetett a nyugati fronton, az ellenséges katonák barátkozni kezdtek, közösen énekeltek, megajándékozták egymást, együtt cigarettáztak, sőt futballoztak is.

A tűzszünet sajnálatos módon nem a legfelsőbb szinten eldöntött tény volt, és csak ott valósulhatott meg, ahol a harcoló katonák maguk határoztak úgy, hogy egy időre véget vetnek az öldöklésnek.

Ekkorra már világosan látszott, hogy II. Vilmos német császár híressé vált nyári jóslata – „mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek” – nem bizonyult reálisnak, és bárki láthatta, a háború bizonytalan ideig tart. Novemberre a front az Északi-tengertől Svájcig húzódott, két oldalán két védekezésre berendezkedett hadsereggel. XV. Benedek pápa december 7-én felhívással fordult a harcoló felek vezetőihez a fegyvernyugvás reményében, de kérése teljes elutasításra talált. A hónap során csak a brit katonák számára négyszázhatvanezer csomagot, valamint két és fél millió levelet kézbesítettek. V. György király üdvözlőkártyát küldött a hadsereg katonáinak, lánya, Mária pedig a nevét adta ahhoz az alapítványhoz, amely rézdobozban ajándékot, például dohányt és írószert küldött a harcoló egyenruhásoknak. A németek sem maradtak ajándék nélkül, teherautószámra kaptak többek közt apró karácsonyfát és koszorút, hogy a hadvezetés így tartsa bennük a lelket.

A legtöbb feljegyzés egybehangzóan úgy tartja, hogy a németek „provokálták” ki a fegyvernyugvást. 1914. december 25-én elsőként ők kezdtek karácsonyi dalok éneklésébe, saját nyelvükön köszöntötték az angol és francia katonákat, át-átkiabálva az árkokon, többek közt ilyen szavakat, hogy „cigaretta, puding, boldog karácsonyt!”, legalábbis ez szerepel a veterán C. H. Brazier visszaemlékezésében. Az antant katonái kezdetben bizalmatlanul fogadták a gesztust, de miután látták, hogy az átmerészkedő németek fegyvertelenek, ők is előbújtak, és az árkok közti senki földjén találkoztak.

Nem először fordult elő, hogy a szemben álló felek az „élni és élni hagyni” szellemében előmerészkedtek, és hallgatólagos megállapodásuknak megfelelően engedték egymásnak, hogy ki-ki ellássa sebesültjeit, eltemesse halottait, megerősítse árkait. December 1-jei naplóbejegyzésében az egyik angol katona már arról számolt be, hogy a németek egyik sebésze „átlátogatott” hozzájuk, és megkérdezte, hogy vannak. A francia és német katonák sokkal feszültebb viszonyban voltak egymással, ennek ellenére decemberben kisebb-nagyobb frontszakaszokon esténként napi fél órára köztük is abbamaradt a harc, hogy a holttesteket összeszedhessék a harcoló felek, és ekkor újságokat is cseréltek. Ám a karácsonyi fegyvernyugvás volt az utolsó ilyen alkalom.

Hírdetés

http://mno.hu/

A legfelsőbb hadvezetés szigorúan tiltotta az effajta barátkozást, mert úgy vélték, károsan hathat a fegyelemre. Ennek szellemében hazaárulásként kezelték a baráti gesztusokat. A frontvonalban harcolók ezért egyfajta ellenállási tevékenységnek is szánták a barátkozást.

Anglia a futball hazája, és a fegyverszünet ténye talán azért is él ennyire intenzíven, mert a labdarúgás is szerepet kapott ezekben a napokban. Hogy erős kollektív nemzeti emlékről van szó, az is bizonyítja: a Sainsbury’s áruházlánc 2014-ben, a százéves évfordulón hosszú, többperces reklámfilmben elevenítette fel a múlt század eleji eseményeket, ezt eddig húszmillióan nézték meg a videómegosztón. A némileg giccses, a rengeteg szenvedést érzelgős képsorokká egyszerűsítő film újrameséli a történteket, a csúcspontja pedig egy hatalmas futballütközet.

A történészek a mai napig vitatják, hogy tényleg lejátszották-e azt a mérkőzést, amelyet a legenda szerint 3:2-re nyertek a németek. Sokkal inkább azt valószínűsítik, hogy a valamilyen tárgy – például konzervdoboz – rugdosása egy volt azon számos elfoglaltság közül, amellyel az ellenséges katonák szórakoztatták egymást. Ennek ellenére a mérkőzés mítoszként él a köztudatban, miután egy névtelen őrnagy beszámolt róla a The Timesban 1915. január 1-jén. Az év fordulójáig amúgy a sajtó – a hadvezetés nyomására – igyekezett elhallgatni a fegyvernyugvás tényét, mert az szerintük demoralizálta a katonákat.

A legvalószínűbb az, hogy az angolok egymás közt játszottak meccseket, de néha bevettek egy-két németet is. Német oldalról egy beszámoló maradt fenn a témában. Kurt Zehmisch hadnagy a következőket írta: „Az angolok egyszer csak előjöttek az árkukból, labda volt náluk, és hamarosan zajlott is a mérkőzés. Milyen lenyűgözően gyönyörű, egyben milyen furcsa is volt!”

A tűzszünet helyenként egészen szilveszterig kitartott, de akadtak frontszakaszok, ahol karácsonykor sem kímélték egymást. John Edward Bernard Seely ezredes naplójában ez állt: „Újév napján futballmeccs az angolok és a németek között.” Ám a jelek szerint erre már nem került sor. Szilvesztert követően a harcok mindenütt újrakezdődtek, és a fagyott „gyepen” nemesen küzdő ellenfelekből ismét halálos ellenségek váltak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.06.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »