Az ellenzéki pártok reakciói az államfői kerekasztallal kapcsolatban

Az ellenzéki pártok reakciói az államfői kerekasztallal kapcsolatban

Az ellenzéki KDH egyelőre nem árulta el, hogy elnöke, Milan Majerský elfogadja-e Peter Pellegrini államfő kormánypárti és ellenzéki parlamenti pártoknak küldött meghívóját az ország külpolitikai irányvonalával kapcsolatos megbeszélésre.

A mozgalom később közli álláspontját – mondta Marián Čaučík, a KDH alelnöke.

„A KDH korábban felhívást intézett az államfőhöz, hogy találkozzon az ellenzéki pártokkal, mivel nem hívtak meg minket az ország biztonsági tanácsának ülésére,

amelyen az állítólagos puccs volt a téma, illetve egyéb dolgok, melyekkel a kormánypártok riogatnak. Találkozni szerettünk volna vele, viszont az államfő kormánypárti-ellenzéki találkozót indítványoz, ezért később közöljük álláspontunkat” – mondta Čaučík újságíróknak a parlamentben.

Matovič: Nem hívott meg a találkozóra az államfő, de nem is mennék el

Igor Matovičnak, az ellenzéki Slovensko elnökének nem küldött meghívót Peter Pellegrini államfő a külpolitikai kerekasztalra. Ezt Matovič mondta el szerdán újságíróknak.

Hozzátette, a találkozóra egyébként sem menne el, és nem fogna kezet az államfővel. „Mi nem fognánk kezet vele, és nem is mennénk el a találkozóra, mert kiderült, hogy Peter Pellegrini egy hazug csaló, abban az ügyben mindenképp, hogy titokban részt vesz a Hlas közgyűlésén és részt vesz a politikacsinálásban” – mondta Matovič.

A Slovensko szerint az államfőnek pártoktól függetlennek kell lennie. „Kissé szégyenletesnek tartom, ha valaki kezet fog vele ebben a helyzetben”

– tette hozzá a Slovensko elnöke.

Hírdetés

Šimečka egyeztet az ellenzéki pártokkal az államfői kerekasztallal kapcsolatban

Michal Šimečka, a PS elnöke egyelőre nem árulta el, hogy elfogadja-e Peter Pellegrini államfő meghívását. Šimečka még egyeztet az ellenzéki pártokkal, de szerinte nincs miről tárgyalni,

mert a külpolitikai irányvonal világosan le van fektetve az ország által elfogadott alapvető szerződésekben.

„Szeretnék emlékeztetni, hogy az ellenzéki pártok még három hete, egy hónapja kértek találkozót az államfőtől, választ nem kaptunk. A mostani kezdeményezésére azután válaszolunk, hogy egyeztettünk az ellenzéki partnerekkel” – mondta Šimečka újságíróknak a parlamentben.

Hangsúlyozta, hogy az ellenzék álláspontja külpolitikai kérdésekben változatlan és egyértelmű, az EU-t, valamint a NATO-t tekintik partnernek, mert ezeknek a szervezeteknek az ereje jelenti Szlovákia számára a biztonságot és a fejlődést.

„Robert Fico kérdőjelezi meg az ország külpolitikai irányvonalát, sőt a Smer lehetséges céljaként elképzelhetőnek tartja az Európai Unióból való kilépést is. Ez rendkívül veszélyes” – jelentette ki a PS elnöke.

„Tehát az én álláspontom szerint nincs miről tárgyalni, az ország alapvető külpolitikai dokumentumai világosak, és a mi véleményünk nem változik”

– mondta Šimečka. Hozzátette, az ellenzék még Robert Fico (Smer-SD) moszkvai látogatása miatt kért találkozót az államfőtől.

Az államfő a jövő hétre hívta kerekasztal-találkozóra a három kormánypárt, valamint három parlamenti ellenzéki párt elnökét az ország külpolitikai irányvonalával kapcsolatban. Peter Pellegrini azért akar erről a témáról tárgyalni, mert az előző években kialakult konszenzus ellenére komoly belpolitikai csatározások tárgyává vált az ország külpolitikája.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »