Az ellenzék szartenger

Az ellenzék nem csinál semmit, csak a civilek próbálkoznak tenni valamit a hatalom ellen, írja a rendező.

Lendületes Facebook-posztban szállt bele ezúttal az ellenzékbe Schilling Árpád rendező, aki szerint „az ellenzék egy szartenger”.

Hírdetés

„Az ellenzék egy szartenger. Fasiszta kormányunk elzárással bünteti az utcára kerülőket, büntetőadóval sújtja az emberi jogokért kiálló civileket, elveszi a tudományos élet függetlenségét, korlátozza a gyülekezés és ezzel a véleménynyilvánítás szabadságát, pusztítja a demokráciát, sáros vadászbakancsát beletörli a kereszténységbe is, hazudik, lop, garázdálkodik, miközben az ellenzék tagjai mosolyogva ücsörögnek, viccelődve nyilatkoznak, készülnek a nyaralásra.”

Az ellenzéki pártok viszont csak asszisztáltak ezekhez a változtatásokhoz, még arra sem voltak képesek, hogy nemet nyomjanak az alkotmánymódosításra, ahogyan a költségvetés vitájánál sem jelentek meg a képviselők az ülésteremben. Míg az ellenzéki képviselők felveszik a pénzüket, addig a civilek tüntetést szerveznek, tematizálják a közéletet és segítenek a rászorulóknak, méghozzá önkéntes alapon, folytatja Schilling. „A szégyen már nem jó kifejezés a ti semmittevésetekre. Már most ráégtetek a Fideszre. Már most látszik, hogy ami belőletek jön, az csak a meleg levegő”, írja a rendező, aki azt is hozzáteszi, hogy egy parlamenti pártra sem fog szavazni a jövőre esedékes EP-, illetve önkormányzati választásokon, mert „szóba állni ezekkel olyan, mint megmártózni a szartengerben”. (…)

Schilling: A kormány fasiszta, az ellenzék szartenger


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »