Az ellenzék azt javasolja, térjen át a parlament a költségvetés megvitatására

Az ellenzék azt javasolja, térjen át a parlament a költségvetés megvitatására

Az ellenzék azt javasolja, hogy a parlament szakítsa meg a hatásköri törvény megvitatását és térjen át a jövő évi állami költségvetési tervezet megtárgyalására.

A Progresívne Slovensko (PS), a KDH és az SaS frakcióvezetője terjesztette elő az erre vonatkozó ügyrendi javaslatot, de támogatja a Slovensko, Za ľudí, KÚ frakciója is.

Peter Pellegrini házelnök bejelentette, amint határozatképes lesz a parlament, szavazásra bocsátja a javaslatot.

Martin Dubéci (PS) kijelentette, az ellenzék érti, hogy a kormány szeretné minél hamarabb megszavaztatni a költségvetést.

A részünkről is van hajlandóság tárgyalni erről a kérdésről

– tette hozzá Dubéci.

Hírdetés

A hatásköri törvény vitájában még közel 30, írásban bejelentkezett képviselő felszólalása van hátra, utánuk pedig szóban is lehet jelentkezni.

A felszólalók döntő része ellenzéki képviselő.

Pellegrini kijelentette, az ellenzéki pártok kezében van a helyzet megoldása, elég, ha kijelentkeznek a vitából.

Ha a költségvetésről óhajtanak minél hamarabb tárgyalni, rövidítsék le a felszólalásaikat a jelenlegi programponthoz, mert a javaslatokat abban a sorrendben tárgyaljuk, ahogyan már jóváhagyta a törvényhozás

– mondta Pellegrini.

A hatásköri törvény módosítása egyebek mellett az új, idegenforgalmi és sportminisztérium létrehozását tartalmazza 2024. január 1-től.

A tervezet megvitatása után kerülne sorra a költségvetési javaslat.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »