Az eljárás, ahol úgy győztünk, hogy el sem kezdődött a tárgyalás

Közveszéllyel fenyegetés bűncselekmény miatt Fehér Nándor és Póka László ellen folyó eljárás bírósági szakasza elvileg a mai napon előröl kezdődött volna. Új bíróval, több mint 6 hónappal az előző tárgyalás után.

Meglepődve észleltük, hogy az ügyész személye is változott. A bíró előbb az idézettekkel bevonuló hallgatóságot kérte számon, hogy mit keresnek ott.

Ezt követően még mielőtt mindenki leült volna, a sajtó jelenléte felöl érdeklődött.  Miután kiderült, hogy jelen van a Híraréna képviselője, kijelentette, hogy megtiltja a kép és hangfelvételek készítését. Nem is az volt a baj, hogy a tárgyalást zavarja, sajtó képviselőjének munkája, hanem hogy a bíróságot. Később kifejtette, hogy a bíróság Ő maga, és Őt zavarja, hogy felvétel készül.

Védőnk Gaudi Nagy Tamás nem sokat habozott. Gyakorlatilag azonnal, még mielőtt bárki felfoghatta volna, hogy mi történik, elfogultságot jelentett be.

Hivatkozott a nyilvánosság alapelvének súlyos sérelmére. Kiemelte, hogy a nyilvánvalóan politikai nyomásra folyó képtelen eljárásnál komoly aggályokat vet fel a nagy, kizárólag a felvételek készítésével elérhető nyilvánosság kizárása.

A bíró szünetet rendelt el, majd pár perc múlva bejelentette a tárgyalás berekesztését. Tanács fogja elbírálni, hogy ez a bíró fogja-e folytatni, vagy más kapja az ügyet.

Több kérdés merül fel a történetek és más hasonló esetek kapcsán:

– Ha a bírónak tisztességesek a szándékai, akkor miért zavarja a nyilvánosság?
– Hogyan érzik magukat a bírók, amikor ilyen nyilvánvaló baromságokat kell tárgyalniuk?
– Milyen elvárások irányítják a bírókat, amikor SeVizahiteles ellenállók ügyeit kell tárgyalni?

Hírdetés

Korábban arról már viccelődtünk, hogy a rendőrségen az előadók mennyire akarnak minket, hogyan osztják ki az ügyeinket.

Most már valóban érdekel hogy hogyan van ez. Nem csak a rendőrségeken, hanem a bíróságokon, ügyészségeken is.

Hamarosan összefoglaló videóval jelentkezünk a tárgyalásról, amiben megszólalnak a vádlottak, és természetesen védőnk, Gaudi nagy Tamás is.

Az ügy előzményeiről rövid összeállítás itt tekinthető meg:

https://www.facebook.com/events/1651563981765450/permalink/1657257361196112/

Fényképalbum itt érhető el: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1254176504608292.1073741966.626932930665989&type=3

Tisztelettel: Póka László

Nem Adom a Házamat Mozgalom

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Hírek


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »