A neves amerikai író, a Manhattan Institute munkatársa, Heather Mac Donald nyilatkozott lapunknak exkluzív interjúban a Mathias Corvinus Collegium szervezésében megrendezett MCC Summit nemzetközi konferencián. Az íróval az egyetemeken terjedő progresszív ideológiák romboló hatásairól beszélgettünk, amelynek során elmondta, a professzoroknak ki kell állniuk az igazság mellett.
– Sok helyen tapasztaljuk azt, hogy a hallgatók az egyetemeket egyfajta lelki gyógyintézményekké alakítják át, ahol saját bizonytalanságukat kezelhetik. Lehet ez a családi viszonyok szétesésének következménye?
– Nem vagyok biztos abban, hogy komolyan kell-e vennünk a tanulói traumákkal és a tanulók sérüléseivel kapcsolatos állításokat. A tanulók a bántottság és a kiszolgáltatottság nyelvén beszélnek mint az általuk gyűlöletbeszédnek nevezett jelenség áldozatai, ami egyszerűen csak eufemizmusa minden olyan beszédnek, amellyel nem értenek egyet. Arra használják fel a sértődés nyelvét, hogy hatalmuk legyen mások felett, és egyszerűen azért, hogy uralják a diskurzust. Persze arra is, hogy monopóliumuk legyen annak eldöntésére, hogy mit szabad kimondani és mit nem. Szerintem ez nem egy pszichológiai jelenség, amelyben a szülők túlságos védelmét élvező gyerekek szenvednének, hanem egy ideológiai csata.
– Az egyetemek a tudás intézményeiből a vélt igazságszolgáltatás intézményeivé változtak. A veszély az, hogy tudás és értés nélkül az igazságosság az öncélú manipuláció eszközévé válik. Hogyan győzhet újra a tudásszomj?
– A professzoroknak készeknek kell lenniük arra, hogy kimondják az igazat. Nem hiszem, hogy az egyetemek átalakultak volna az igazságszolgáltatás intézményeivé, ezt inkább csak ők állítják magukról. Éppen az igazságosság ellentétjeivé váltak. Úgy állítják be magukat, mint akik a rasszizmus ellen küzdenek, és a történelmi tévedéseket teszik jóvá. Az egyetemi bürokrácia pedig támogatja őket abban a meggyőződésükben, hogy a főiskolák rasszisták. Ez hazugság. A professzoroknak hajlandóknak kell lenniük kimondani az igazságot arról, hogy oktatási intézményeikben a hallgatói felvételi folyamatot ma már faji szempontok vezérlik, a fehéreket diszkriminálják, a feketéket és a spanyol ajkúakat pedig előnyben részesítik.
– Nem kéne megértőbbnek lennünk ezekkel a fiatalokkal? Hiszen ezek túlélési ösztönök, amelyek beindulnak egy olyan környezetben, ahol az egyetlen mód a zaklatás nélküli létre, ha magunk is csatlakozunk egy áldozatcsoporthoz.
– Csak egyetlen reális forrása lehet ennek a kiszolgáltatottságérzésnek, a faji preferenciák valósága. Ma az Egyesült Államokban minden főiskola a fekete és spanyol származású diákokat lényegesen alacsonyabb tanulmányi eredményekkel veszi fel, mint fehér és ázsiai társaikat. Ezek olyan akadémiai környezetbe kerülnek, ahol nem rendelkeznek versenyképes tudással. Ebből kifolyólag nem tudnak versenyezni társaikkal, és ez vezeti őket egyfajta kiszolgáltatottságérzéshez. A mai főiskolai campus kedvenc kifejezése a sokszínűség. A valóság az amerikai egyetemi campuson viszont ennek az ellenkezője: szegregáció.
– Tudatosítják-e a diákok egyáltalán, hogy egy bizonyos politikai osztály manipulálja őket saját ideológiai céljainak érvényesítésére, és hogy ez mennyire veszélyes?
– Olvastam egy könyvet Stephen L. Cartertől, aki fekete professzorként dolgozott a Yale-en. Ebben arról írt, hogy szinte leküzdhetetlen bizonytalanság kísérte végig életpályáján arról, hogy vajon a neki ítélt pozícióra ő volt-e a legalkalmasabb professzor, vagy csak a legalkalmasabb fekete professzor. Jómagam is, nőként, egész életemben a női preferenciák haszonélvezője voltam. Ezek a preferenciák, legyenek szexuális vagy faji jellegűek, mindannyiunk képesítését kétségbe vonják. Egy Washingtonban adott interjúm után megszólított egy fiatal fekete férfi. Azt mondta: én az egyik haszonélvezője vagyok annak az affirmatív akciónak, amelyről ön beszélt. A Harvardra járt, és egyáltalán nem állt szándékában bocsánatot kérni emiatt. Úgy érezte, fekete diákként jogosult arra, hogy kedvezményes felvételt nyerjen.
– Magyarországon egyesek meg voltak győződve arról, hogy az efféle torzulások a társadalom bizonyos etnikai összetételéből születnek, mígnem a hisztéria a mi egyetemeinken is kezdett megjelenni, annak ellenére, hogy etnikailag és kulturálisan nagyrészt homogén társadalom vagyunk. Ez mivel magyarázható?
– Egy magyar diák is szeretné maximalizálni a nemzetközi kilátásait, ebben az esetben viszont jobb, ha beszéli az áldozat és az elnyomás nyelvét. Ez ma már szakmai normának számít. Ha azt szeretné, hogy tiszteljék társai, ha tudományos folyóiratban akar publikálni ezek azok a témák, amelyeket jelenleg nagyra értékelnek. Ennek ellenére ez egy titokzatos kérdés, és az Egyesült Államok szemszögéből csak azt tudom mondani, hogy a fehérek teljesen öngyűlölővé váltak.
Amerikai kontextusban mindez a fajról, a rabszolgaság miatti amerikai bűntudatról szól. Ezt az a félelem generálja, hogy a tanulmányi szakadék még mindig nem szűnt meg, a feketék továbbra is lemaradnak a tanulmányi eredmények terén annak ellenére, hogy több évtizedes erőfeszítés van mögöttünk ennek a szakadéknak a megszüntetésére. Tehát egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy erre az egyetlen lehetséges magyarázat a rasszizmus léte.
De ha ez Magyarországon nem érvényes, miért lesznek öngyűlölők az itteni diá-kok is? Úgy gondolom, hogy ez egy példátlan civilizációs pillanat, amikor egy kultúra, amely elhatározta, hogy csak rossz dolgokat lát a múltjában, önmaga ellen fordul, és nem engedi meg, hogy gyermekei erre büszkék lehessenek. A (kínai) kulturális forradalom során a tömegek fordultak az elit ellen, most viszont az elit küzd a tömegek és egymás ellen is.
– A progresszív ideológiák terjedése mindig a félelem légköré-en történik. Mi lehet a következménye annak, ha fiatal generációk már korán átélik ezt a típusú politikai félelmet, milyen társadalmat fognak felépíteni? És mi okozza azt, hogy sokan közülük félnek szembeszállni ezzel az igaz-ágellenes apartheiddel?
– A közösséghez való tartozás ösztöne nagyon erős. Kiállni, és rámutatni a hazugságokra úgy, hogy tudod, rasszistaként és szexistaként fognak támadni az Egyesült Államokban, a lehető legdurvább élmény. Tehát egy fiataltól nagy bátorság kell ahhoz, hogy szembeszálljon társaival. Az amerikaiak teljesen tudatlanok a Szovjetunióval és a totalitarizmussal kapcsolatban.
A diákok a történelmet csak mint a nyugati fehérek által elkövetett elnyomás történetét ismerik. Ennek a konkrét veszélye az, hogy tönkretesszük intézményeink minőségét. A képességek helyett a nem és a faj alapján döntjük majd el, kit alkalmazunk. Tehát tudományos fejlődésünket kockáztatjuk, mert most az ország minden tudományos szervezete faji és nemi alapon vesz fel munkaerőt, nem pedig végzettség alapján. Ahhoz, hogy Magyarországon mindezt meg lehessen akadályozni, hajlandónak kell lenni kimondani azt, hogy a mi kultúránkban van szépség, van benne érték, és senkitől sem fogunk bocsánatot kérni azért, mert elmondjuk az igazat.
Több mint hétszázötvenen vettek részt a Mathias Corvinus Collegium kétnapos MCC Budapest Summit 2022 című konferenciáján szerdán és csütörtökön – derül ki az intézmény közleményéből. Az eseményen több mint harminc magyar és nemzetközi előadó fejtette ki a véleményét azzal kapcsolatban, hogy milyen értékek mentén neveljük gyermekeinket. Felszólalt mások mellett Varga Judit igazságügyi miniszter, Frank Füredi szociológus, a Kenti Egyetem professzora, Rod Dreher, a The American Conservative vezető szerkesztője, Josh Hammer, a Newsweek véleményrovatának szerkesztője, Katy Faust, a Them Before Us gyermekjogi szervezet alapítója és Peter Boghossian világhírű filozófus, az MCC vendégoktatója is.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
