Korunk az elképesztő egyoldalúságok korszaka. Egyoldalúan úgy igyekeznek élni az emberek, mintha nem lenne holnap, és csak ez az orruk előtt látható világ létezne. Egyoldalúan úgy gyúrják a testüket, konditeremben, fitneszteremben, s más módon, mintha csak test lenne az ember. Egyoldalúságaikat hosszan lehet sorolni. Márpedig az ember test és lélek, fizikum és szellem, múlt és jövő, férfi és nő, egyén és közösség, látható és láthatatlan valóságok teljessége, egysége.
Mit tehetünk a jövőért már ma, hogy emberibb és élhetőbb legyen?
Sőt, a Lélek, a Szentlélek még az eljövendő dolgokat, a jövendőt is kijelenti (János 16,14). Ezért is érdemes, szükséges, hasznos figyelni Őreá, az igazság Lelkére. Egyre inkább az lesz pandémiás válsággal meggyötört világunkban a felismerés: Szentlélek nélkül nincs jövő, Lélek által épített kultúra, létforma nélkül csak lelketlen, embertelen, jövőtlen idők jönnek. És olyan emberek, akik lehetnek macsók, testileg kigyúrtak, de ha lelkileg nem jár együtt ezzel a gyúrással az emberformálás, személyiség- és jellemformálás, akkor csak fenn az ernyő, nincsen kas álkultúra lesz az egész, bármely pillanatban összeomló világ. Már most látszik, hogy a lelki edzettség, spirituális „gyúráshiány” nélkül mennyire állhatatlanok az emberek, nem képesek elviselni a szükséges korlátozásokat, az észszerű önkorlátozást feladják, becsapják önmagukat, s gyakran erre késztetik családjukat is. Az önzés, a nárcisztikus, öntetszelgő és meggondolatlan, önmagát és másokat jégre vivő állhatatlanság képeit mutatják a híradások, az egymásra zsúfolt őrjöngő gyülekezések, gyújtogató, agyament „szabadságünneplések”, tüntetések. Mi kellene tehát? Néhány jövőbe hangzó gondolatatakkord mára – együttgondolkodásra és továbbgondolásra.
Az első pünkösdről szóló tudósításban Lukács, a kitűnő megfigyelő orvos leírja, hogy a bábeli nyelvzavarral (1Mózes 11,1-9), meg nem értéssel, mellébeszéléssel szemben a pünkösdi nyelvcsodában (ApCsel 2,4-11) mindenki a maga nyelvén hallotta, értette meg ugyanazt.
Ez valóban nyelvi és megértési csoda volt. Nem új szavakat, kifejezéseket találtak vagy alkottak ezek az emberek, afféle ünnepi műnyelvet, alkalmi beszédet, hanem új grammatikát találtak, a szavak használatának új lelkiségét, lelkületét, valami szent szűrőt, amin a szenny és a bűn szavai fennakadtak.
Önműködő, iskolázás nélkül is azonnal elsajátítható nyelv-tana, szűrője is volt, hiszen a szeretet másként szelektálja a szavakat, mint a gyűlölet, vagy a közöny, másként, mint a cinizmus, a szándékos ferdítési fortély. És nem a káromkodás züllesztő antikultúrája volt ez, ami ma befröcsögi a köztereket, a virtuális tereket, a Facebookot és más szociális tereket, sőt a személyes, otthoni légkört is beszennyezi.
A Szentlélek ugyanis megszenteli, megszűri, gyógyítja és hitelesíti a nyelvet, mert gyógyítja, megszenteli, gyógyítja a nyelvet használó embert. A szív teljességéből szól a száj – tudjuk kétezer év óta. „Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom” (1Kor 13,1). A nyelvalkotó Lélekről szól az igazi pünkösd, aki a világ nyelvi konzervdobozai, a gyilkos parancsszavak, vagy az üres fecsegés világkorszakában is igazi Én-Te kapcsolatot teremtő nyelvezettel ajándékoz meg.
A simogató, tisztelő, becéző, okosan érvelő, esztétikusan szőtt, Istenhez és emberhez méltó szavakkal. Csak egy kicsit kellene meghallanunk magunkat, hogy mennyi szitokszó folyik a szánkból akár egy nap alatt, s ezek aránya mennyire durván felette van a tényleges és értelmes közléseknek. Milyen jó lenne, ha a csend, a hallgatás fenséges és gyógyító beszédét kezdené újra megtanulni népünk. Mert valamikor édes anyanyelvünk szinte mentes volt a szóepétől, a maró lúgtól, a másokat felgyújtó kommunikációtól. Az óvodától az egyetemig, a parlamenttől a médiákig, bölcsőtől a koporsóig nagy nyelvreformra lenne szükség. Az első pünkösd ámuló csendjével, a saját nyelvén megértett, meghallott isteni tiszta beszéddel de jó lenne kicsit ezen a pünkösdön gyógyítgatni magunkat és egymást.
Ferdinand Ebner (1882–1931) párbeszédszakértő filozófus Arisztotelészt idézve írta: az embert a nyelv teszi emberré. De a szellem, a Lélek az, aki a szótlan embert szavakkal ajándékozza meg.
Ma az emberek egyik legnagyobb betegségforrása beszédük Te-nélkülisége: nyelvükben is az én az első és utolsó szó, életükben is az önzés dominál. Ha a Te is előfordul, azt káromló szókapcsolásokkal rontják le: Te h…e, Te b…m… És a testrészek Te-hez rendelésével tetézik 24 órában. Tisztelet a kivételnek.
Ebner egyenesen a szavak pneumatológiáját várja el, ajánlja, kéri a nyelvi elzüllés, verbális bukásban vergődő világunktól.
Ahogyan Áprily Lajos kérte egyik versében: „Csak gyökeres szót adj”. Eugen Rosenstock-Huessy (1888–1973) szerint a keresztyénség még felfedezhető az egyházban, de azon kívül? „Titokzatos versenyfutás van a korszellem és a Szentlélek között, s az a feladatunk, hogy a Lélek kiáradását és nyelvteremtését segítsük, de legalábbis ne akadályozzuk” – vallotta. Erre tette fel egész életét. Új Kazinczyk, Csokonai Vitéz Mihályok, Szemere Pálok, Kölcsey Ferencek kellenek a digitális eszközök elé, minden szinten. Új nemzeti nyelvébredés. Nyelvi otthonteremtés, nem hajléktalanná tétel! Nyelvtisztítás! Gondolkodástisztítás, szívtisztítás. Ez pedig Lélek nélkül nem megy! Új magyar pünkösdöt kell kérnünk, kell megvalósítani a Kárpát-medencében!
Ez a lélekből lélekbe, szájról szájra terjedő nyelvezet pedig a szeretet, a tapintat, a tisztelet, az emberi méltóság eddig még igazán meg sem született anyanyelve. Tudjuk-e erre gyúrni, edzeni a belső emberünket? Naponta. Mert ez az óra parancsa, hiszen a szív teljességéből szól a száj. Töltse be, jellemezze ez kommunikációnkat, nyitottságunkat, mások megértésének készségét, önzetlenségünket, önkorlátozásunkat. Alkossuk meg együtt az egészséges és jövőt oltalmazó magyar közbeszédet!
Elgondolkodtató, hogy mennyire kikopott a közmédiából a korábban évtizedeken át műsoron volt adásprogram a szép magyar beszédért. Hiszen Lélek-kultúra, nyelvi kultúra, magyarságkultúra szorosan összefügg. A jövőhöz nem elég a kigyúrt testek birodalma, akik ha kinyitják szájukat, csak a sistergő indulatok, szitok árad belőle.
Ő már az első pünkösdön elvégezte a maga nyelvreformját, ahogyan egy szép énekben olvassuk. Most rajtunk a sor, hogy egymás felé és önmagunk felé meglépjük ezt a nyelvtisztítást. Lélektisztítással. Hogy ne essünk vissza a kétezer éve felszámolt bábeli nyelvzavarba, tudatzavarba, önértékelési zavarba. Emberi és nyelvi káoszba. Kigyúrt lelkeket a magyar földre!
Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet,
De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.
Szólj, szólj én Istenem! – szól hangodból a jóság,
A lelkem megfeszül s a hallásban segít,
És szódban meglelem az örökkévalóság
Jó édességeit, jó édességeit.
Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek,
Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő;
Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet,
És mindörökre nő, és mindörökre nő.
(Pierre Corneille verse, Áprily Lajos fordítása)
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
