Nancy Wake a II. világháború alatti ellenállás egyik kulcsfigurája volt. A Különleges Műveletek Parancsnoksága, vagyis a brit titkosszolgálat alkalmazottja volt, a Gestapo pedig „Fehér egér” néven hivatkozott rá. Az elnyomókkal való szembenállása azonban komoly áldozatokkal járt.
Útkeresés
Nancy Wake 1912-ben született Új-Zélandon, de gyermekkora nagy részét Ausztráliában töltötte, miután apja magára hagyta. Húszéves korában kisebb örökségnek köszönhetően New Yorkba költözött, később Londonba, majd Párizsba, ahol újságírónak tanult. Hamarosan a Hearst újság munkatársa lett, mely során interjúkat készített a kor fontos politikusaival, köztük Adolf Hitlerrel.
Nancy Wake később úgy fogalmazott, hogy a beszélgetés nagy hatást gyakorolt rá. A náci Németországban tapasztalt antiszemitizmus egyértelművé tette számára, hogy szembe kell szállnia vele.
1939-ben végül Marseille-ban telepedett le, ahol feleségül ment Henri Fiocca-hoz, a francia üzletemberhez. Életében a nagy fordulat egy évvel később következett be, amikor a németek megszállták Franciaországot.
Az ellenállásban
Nancy Wake rövidesen bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba. Összekötőként segédkezett több száz brit katona és üldözött zsidó kimenekítésébe, akiknek Spanyolországba segített átjutni.
A Gestapo szemmel tartotta, 1943-ban már a német titkosrendőrség egyik legkeresettebb embere volt, azonban sokáig nem tudták megtalálni. Végül ötmillió frankot ajánlottak fel érte, így sikerült a nyomára bukkanni és elfogni.
Bár kihallgatták, de sikerült megszöknie Franciaországból. Férjét a szökése után letartóztatták, és vallatni kezdték. Henri Fiocca nem árulta el a feleségét, amiért kivégezték. Nancy Wake csak a háború végén értesült szeretett férje sorsáról.
Titkos megbízás
Miután Nagy-Britanniába ért, Nancy Wake-t beszervezte a Különleges Műveletek Parancsnoksága, amely ügynököket képzett ki. Intenzív kiképzést kapott többek között az ejtőernyőzésről, robbanóanyagok előkészítéséről és közelharcról.
1944 áprilisában Nancy Wake ejtőernyővel ugrott a közép-franciaországi Auvergne régió területére, hogy a szövetségesek partraszállás előtt megerősítse a londoni parancsnokság, és az ellenállási csoportok közötti koordinációt. Henri Tardivat százados csapatához csatlakozott, akivel több támadást szervezett a németek által igénybe vett vasútvonalak, és fegyverraktárak ellen.
Egyik legnagyobb eredménye az volt, hogy több mint 7000 ellenálló alkotta csoport tevékenységét irányította egyszerre úgy, hogy csupán 100 embert veszítettek, míg az ellenséges erők 1400-at. Néhány társának kezdeti szkepticizmusa ellenére Nancy Wake kivételes bátorságról és parancsnoki képességekről tett tanúbizonyságot.
A D-napot követően fellépett a németek ellen, hogy megakadályozza a Normandia felé történő előrenyomulásukat. Számos alkalommal kockáztatta az életét, hogy újraindítsa a megsemmisült rádiókapcsolatokat, vagy hogy önálló támadásokat hajtson végre.
A háború után
A béke beálltát követően Nancy Wake számos kitüntetést kapott a szövetséges kormányoktól, a legtöbbet természetesen a franciáktól. Ezekkel a kitüntetésekkel a második világháború legtöbb kitüntetést kapott nő lett a szövetségesek oldalán.
Az ezt követő években köztisztviselőként dolgozott a brit légügyi minisztériumban, később pedig Ausztráliában telepedett le második férjével, John Forwarddal. A politikába is beszállt a Liberális Párt jelöltjeként, azonban nem futott be karriert.
1985-ben kiadta önéletrajzát, ami A fehér egér címet kapta. A könyv hozzájárult ahhoz, hogy a háborús tevékenysége újból a közbeszéd részévé vált. Nancy Wake hosszú életet élt meg, 2011. augusztus 7-én halt meg Londonban, néhány héttel a 99. születésnapja előtt.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
