Hófehér rusztikus falak, a toronyban harangok, fülnek kedves tengermoraj. A néző már a nyitókép láttán Görögországban érzi magát.
A vakító napfényben, a semmihez sem fogható égkék alatt sétálva, szívünkben a végtelen szabadság vágyával – belefeledkezve a hullámok pajkos táncába, és részt követelve e csábító mediterrán világból, az életörömből, a derű időtlen idejéből, az emberi sorsokat alakító szerelem fel-felizzó szenvedélyéből.
A Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában született kétrészes táncjáték, a Zorba a Nemzeti Kulturális Alap és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával jött létre, és telt házzal megy a baranyai megyeszékhelyen – zúgó vastapssal a végén. A publikumhoz elér az életigenlés üzenete, amely gyógyír a háborús, infláció sújtotta, kételyekkel teli mindennapokban. A cselekmény, amely Cziegler Balázs sokfunkciós, praktikus díszletei között és Túri Erzsébet adekvát jelmezeiben játszódik, Nikosz Kazantzakisz Zorbász, a görög című regényére épül, a librettót a Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas Böhm György írta. A dramaturg pedig Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas érdemes művész, a kortárs balett ikonikus alakja, aki édes gyermekének tekinti a Pécsi Balettet.
A filozofikus tartalom és a realitás kettősségével játszó, remek arányérzékkel átdolgozott, unikális regényadaptáció láttán óhatatlanul felidéződik bennünk az Anthony Quinn és Alan Bates főszereplésével 1964-ben forgatott Zorba, a görög című nagy sikerű film, és mindvégig türelmetlenül várjuk híres betétdalát, a szirtakit, amit a Harangozó-díjas rendező-koreográfus páros, Juhász Zsolt és Zachár Lóránd az előadás végére tartogat, meglepetésként. Ekkor valóban nagyot robban Mikisz Theodorakisz csodás zenéje. Elementáris erővel szól a muzsika, lendül a szoknya, perdül a láb. Megmagyarázhatatlan őserő uralja teret; a közösségben rejlő egység e mindenféle bút és bánatot feledtető, Zorba által elindított, frenetikus táncban is megjelenik.
Koncz Péter bámulatosan alakítja Zorbát, a szinte mitikussá lett hőst, aki dévaj jókedvével állandó főszereplője a tengerparti falucskának. A vagabund langalétáért bomlanak a nők, és a férfiak is tisztelik bölcsességéért, adnak a szavára. Nem véletlen, hogy a településre érkező finom lelkű írót, Johnt, a fehér öltönyös filoszt is azonnal sikerül bűvkörébe vonnia és bevezetnie – betáncoltatnia – a falusi élet „sűrűjébe”, ahol ármány és szerelem, pletyka és igazság, kakaskodás és dac, gyötrelem és gyönyör mind élő valóság. A filigrán alkatú író (Szabó Márton) jó tanítványnak bizonyul, könnyen akklimatizálódik a szépség és a szerelem földjén, jóllehet tanúja az élet minden pillanatát átitató szellemi harcnak is. A jó és a gonosz örök küzdelme e darabban is megjelenik, tükröt tartva a nézőnek, aki eldöntheti: a tiszta és nemes mellé áll, vagy hagyja, hogy fekete démonhad vegye át a sorsa irányítását. A Frank Edina által remekül eltáncolt, örök gyászba burkolózó, megközelíthetetlen özvegy, akinek rég elfeledett vendége az öröm, fenséges szigorával, fegyelmezett jelenlétével és a köréje gyűlő kísérettel sorsfordító események alakítója lesz.
Az idősödő kokott, Madame Hortense szerepét Bozsik Yvette Kossuth-díjas érdemes művész játssza, különös érzékenységgel. Koreográfusként Pécsett is többször bemutatkozó kiválóságunk ezúttal a Pécsi Balett művészvendégeként bújt a magára maradt asszony bőrébe, akinek egykor a lába előtt hevert a fél világ. A regényből tudható: hajóskapitányok vetettek nála átmenetileg horgonyt, s tengerparti kedvesüket nemes kelmékkel, ékszerekkel halmozták el. Egy ideje azonban már csak az emlékeiből él, sóvárogva gyorsan tovaröppent ifjúsága után, és siratva múltját, beteljesítetlen, jobbára alkalmi örömöket kínáló, buja életét. Zorbához eltéphetetlen szállal ragaszkodik, s titkon azt reméli: végre biztos pont lehet az életében. Bozsik Yvette a darabban egy szinte álomvilágban élő asszonyt jelenít meg szeretetteljes gesztusokkal, lágysággal, ha kell, felfokozott érzelmi-indulati kitörésekkel. Ahogyan egyénisége, úgy a tánca is erőteljes szín e palettán. Csak az lehet, hiszen saját táncának koreográfiáját maga készítette. Líraiságában is megrendítő jelenet Madame Hortense távozása a földi létből. Az élet minden ajándékával és hordalékával telepakolt bőröndjét maga előtt engedi fel a mennybe. Csodás csipkenapernyőjét – amely pajzánságok örök mementójaként szinte állandó kelléke volt – darabjaira tépték kevéske örökségének szétlopói.
A jelenetekben gyakran kap szerepet Miminthosz, a falu sárga inges bolondja, akit Matola Dávid alakít pajkosan és nagyszerűen. Ha kedve tartja, akrobatikus elemekkel tarkított táncával vonja magára a helybeliek és a közönség figyelmét. Lábatlankodó jelenlétét megszokta a közösség, de segítőkészségéről is ismert, hiszen, ha nem is épelméjű, nemes lélek lakik benne. Vigasztalni mindenkor kész, és vigaszra van a legnagyobb szükségünk. Igen, ilyen egy bolond.
Friss, üde rendezés, erőteljes előadás a Zorba, zseniális alakításokkal. Mikisz Theodorakisz dallamai mellett a briliáns táncosok mozdulatai is beleégnek a néző szívébe. Néptánc és modern tánc különös elegye ez a táncjáték, amely megbabonázza a publikumot. Tartson ez a varázslat az idők végezetéig!
Szöveg: Lőrincz Sándor
Fotó: Juhász Éva
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. november 13-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
