Az életvédelem állt a fókuszában annak az estnek, melyen Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke és Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke beszélgetett. A 777 Offline eseményére a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán (PPKE ITK) került sor július 3-án.
Szalay Marianna, a PPKE ITK dékáni hivatalának vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Pontifex Sára, az Egy Élet csatorna szerkesztője osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. Mint elmondta, Magyarországon napi 55 abortuszt hajtanak végre, ezzel ez a harmadik halálozási ok hazánkban. Mikor kezdődik az emberi élet? Embernek számít-e a magzat? Milyen hatással van a nőre, ha abortuszon esik át? Manapság ezekre a kérdésekre sok esetben olyan választ adnak, melyek torzítják a valóságot. Minden emberi élet védelmet érdemel, ezért kell kiállni az igazság mellett még akkor is, ha szemben áll a trendi gondolkodással. Ez a kérdés az emberi jogok közé tartozik, vagyis ezért az ügyért hívő és nem hívő együtt is dolgozhat.
Móczár Boróka orvos saját történetét mesélte el. Mint elmondta, amikor kiderült, hogy állapotos, nagyon megrémült. Annyira kétségbeesett, hogy úgy látta, nem tud szembenézni ezzel a felelősséggel, ezért el akarta vetetni a gyermekét. Úgy tervezte, hogy ezt eltitkolja majd környezete elől, ám eszébe jutott az is, hogy ezzel a tudattal nem fog tudni mások szemébe nézni. Azt is elmesélte, hogy az egyetemen találkozott már abortusszal, vagyis személyes tapasztalatból is tudta, mivel jár egy ilyen beavatkozás. „Nem sejtcsomókat láttam, hanem emberi testrészeket” – hangsúlyozta.
Végül arra az elhatározásra jutott, hogy mégis vállalja a gyermeket. Ebben a családja is támogatta. Nehéz volt a várandósság időszaka, de sokat imádkozott, ami szintén a segítségére volt. „Életem legcsodálatosabb része, hogy van egy gyermekem. De az anyasághoz nehéz felnőni fizikailag és lelkileg is” – emelte ki. Bár nem él együtt az édesapával, közösen nevelik a gyermeket. Azt is hangsúlyozta, hogy nem szabad eltaszítani azokat, akik valami miatt az abortusz mellett döntöttek.
Ezt követően Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita videoüzenetét nézték meg a résztvevők. Az életvédelem kifejezés arra utal, hogy valakik támadják az életet. Valóban, az élet leginkább akkor szorul védelemre, amikor kezdődik, és amikor véget ér. Az ember e két időszakban különösen kiszolgáltatott. Napjainkban viszont ezekben az esetekben éri fenyegetés az életet – hangsúlyozta a főpásztor. Ebben a védelemben
A Székely János és Fekete Károly püspök közötti beszélgetés moderátora Martí Zoltán, a 777 főszerkesztője volt. Mit jelent az, hogy az élet szent? – hangzott az első kérdés. Fekete Károly Oriana Fallaci Levél egy meg nem született gyermekhez című könyvére hivatkozva – ebben egy vetélés történetét meséli el a neves olasz újságíró – elmondta, a férfi nehezen értheti meg, mit él át egy nő a terhesség időszakában. Ugyanakkor fontos, hogy a férfiak felelősségéről is beszéljünk. Nem hozhatja a partnerét olyan helyzetbe, hogy miatta kelljen a nőnek ezen a súlyos kérdésen gondolkodnia. Székely János püspök XVI. Benedek pápát idézte. Miért beszél erről az Egyház? Miért nem nyugszunk bele abba, hogy ezt a csatát elvesztettük? – kérdezi a teológus pápa. Azért, mert kis gyilkosság nem létezik. Minden emberi élet végtelen érték. Ahogyan a Biblia is írja, az embervér felkiált az égbe (v.ö. Ter 4,10). De ez a kérdés nemcsak a születendő gyermekről szól, hanem azt is megmutatja, mit gondolunk az emberről.
XVI. Benedek pápa szerint a kereszténység Isten szerető tekintetének az emlékezete. A püspök elmondta, egy Down-szindrómás ember mondta neki egyszer, hogy ezek szerint az ő élete sem ér semmit, hiszen a mai felfogásból kiindulva akár őt is leselejtezhették volna.
Az MKPK elnöke rámutatott, sokszor előfordul, hogy az orvos javasolja az abortuszt a szülőknek, leginkább akkor, ha valamilyen súlyos rendellenességet diagnosztizálnak a magzatnál. Ám nem ritka, hogy végül mégis egészséges lesz a gyermek. A püspök kifejezte reményét, hogy előbb-utóbb az emberiség eljut addig a pontig, hogy ráébredjen, a magzat is ember. Egy abortusz esetében az édesanya legtöbbször áldozat. Nem ritkán az apa, a család is felelőssé tehető azért, mert az anya végül az abortusz mellett döntött. Az abortusz elleni küzdelem az édesanyák joga melletti kiállás is.
Fekete Károly hozzátette, a lelkipásztor sok esetben már az abortusz után találkozik az érintett nőkkel. Kifosztottság, magára hagyottság jellemzi őket. Ilyenkor fontos az irgalmasság gyakorlása. Dorothee Sölle szerint a mi
Van-e különbség a két felekezet felfogásában – kérdezte Martí Zoltán. Fekete Károly szerint nincs lényegi eltérés. Székely János püspök hangsúlyozta, a józan ész, de különösképpen a hippokratészi eskü is arra hív, hogy meg kell védeni az életet.
Ezt minden normálisan gondolkodó embernek értenie kell. A Katolikus Egyház is tisztában van a nehéz helyzetekkel. Ha például az édesanya élete veszélybe kerül, és csak úgy lehet megmenteni, ha ennek ára a kisbaba élete lesz, akkor az édesanya életét kell választani. De például Szent Gianna Beretta Molla még a saját életéről is lemondott azért, hogy életet adhasson gyermekének.
Fekete Károly szerint az egyháznak segítenie kell azokat a nőket, akik magukra hagyva hozzák világra gyermeküket. De később is fontos, hogy a nehéz helyzetben lévő édesanyák és gyermekük megkapják a szükséges segítséget. Azt is fontos kiemelni, hogy mindenki a maga terhét hordozza (v.ö. Gal 6,5). A végső szót mindenkinek magának kell kimondania, de a kísérés, a tanácsadás a lelkipásztornak is kötelessége.
Székely János elmesélt egy esetet, amikor egy buli után egy lány teherbe esett, és azt sem tudta, ki az apa. Hozzá fordult tanácsért, mert a katolikus családja gyakorlatilag kitagadta. Székely püspökkel beszélve arra jutott a lány, hogy megszüli a gyermeket és örökbe adja. A püspök segítségével kezdtek keresni megfelelő szülőket. Ám lassanként – érezve a baba mozgását – a leendő édesanya megszerette a gyermeket, majd amikor megszületett, nem adta oda másoknak, maga kezdte nevelni. Ezt a fiatal lányt a felelősség vállalása tette felnőtté. A püspök arra hívta a megjelenteket, hogy hasonló esetet hallva álljanak az édesanya mellé. Ez nagyon sokat jelenthet. Fekete Károly hozzáfűzte, az élet megbecsülésének oktatását már korán el kell kezdeni. Ugyanakkor fontos, hogy legyen olyan környezet, mely életpárti.
A prevencióval összefüggésben Székely János püspök elmesélte, egyszer nyolc-kilenc éves
gyermekeknek beszélt a tízparancsolatról. Amikor a „Ne ölj!” került sorra, felidézte a Néma sikoly című filmet. Bár akkor úgy tűnt, talán ez túl erős volt, tíz év múlva az egyik tanítvány felhívta, és elmondta, bár úgy esett teherbe, hogy az apa hallani sem akart a gyerekről, ő ott és akkor elhatározta, soha nem veteti el a gyermekét. Ez a gyerek meg is született, Székely János püspök keresztelte meg.
Fekete Károly szerint ez nem volt nagy hatással az abortuszok számára. Az előírás szerint az édesanyának kell meghallgatnia a magzat szívét, de vajon az apának miért nem? Ma már képet is mutatnak a szülőknek a magzatról, ám sokszor még ez sincs hatással a döntésre. Székely János püspök úgy látja, ha egy asszony abortuszra készül, nem ad nevet a gyermeknek, nem képzeli maga elé az arcát, hanem igyekszik eltaszítani magától. XVI. Benedek pápa szerint másként döntene az anya, de még az orvos is, ha pontosan látnák, hogy mi történik. Egy élet kioltása azzal kezdődik, hogy elveszik tőle az emberi méltóságot. Ez történt Auschwitzban is, ezért nem volt a raboknak nevük, csak számuk. A püspök tudomása szerint a legtöbb orvos nem is hajtja végre ezt a rendeletet. Vagyis az orvostársadalom felelőssége is felvethető. „Nem szabadna ugyanannak a személynek gyógyítania, aki végrehajtja az abortuszt, és nem szabadna ugyanabban az intézményben abortuszt végrehajtani, ahol gyógyítanak is” – emelte ki az MKPK elnöke.
Martí Zoltán – rámutatva, hogy a más álláspontot képviselő szervezetek nem tettek eleget a meghívásuknak – azt kérdezte, hogy lehet erről a témáról beszélni akkor, amikor rendkívül nagy indulatokat vált ki a társadalomban. Fekete Károly szerint
Az életvédelem ugyanakkor nem csupán politikai kérdés. Székely János szerint nehéz manapság értelmes párbeszédet folytatni a fontos társadalmi kérdésekről. Az MKPK elnöke kifejezte reményét, hogy a 777 a továbbiakban is vállalja majd a különböző álláspontok bemutatását.
Fotó: Merényi Zita
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »



