Megtáncoltatta és megénekeltette a híveket a szenvedélybeteg fiatalok megmentésével foglalkozó Cenacolo Közösség.
A Cenacolo Közösség szenvedélybeteg fiatalok felkarolásával, közösségbe szervezésével, lelki gondozásával foglalkozik. Dellatorre atya és az alkoholizmusból kigyógyult Georg tanúságtétele kiáradó életvidámságuk miatt is emlékezetes.
Rendkívül jó hangulatú, a zarándokokra és hívekre is átáradó tanúságtétel keretében mutatkozott be az észak-olaszországi Cenacolo (Ölelés) Közösség.
Az Eucharisztikus Kongresszus pénteki napján mostani vezetőjük, Andrea Dellatorre atya vezetésével mutatkoztak be, mégpedig nem is akármilyen módon. Már műsoruk elején – mert nem egyszerű előadásról volt szó – szó szerint megmozgatták a közönséget, kérésükre táncukba az érdeklődő zarándokok is bekapcsolódtak.
40 év, 72 segítő otthon
Dellatorre atya ismertette, közösségük negyven év alatt annyira elterjedt, hogy hetvenkét helyen vannak jelen, és mindenütt jó kapcsolatot ápolnak a helyi püspökkel. Hangsúlyozta, Jézus éjjel-nappal járja az utakat, és az irgalmas szamaritánushoz hasonlóan ő sem közömbös senki iránt, akinek szüksége van rá.
Kritika helyett csend és meghallgatás
A közösség vezetője kiemelte, az Eucharisztiában szent csönd üli meg a termet. Ez azért fontos a szenvedélybeteg fiatalok számára, mert eddig nem volt senki, aki csöndben fogadta volna őket, az első szó mindig a kritikáé volt. Itt végre nem ezt kapták. Aláhúzta, az a tapasztalás, amit a fiatalok kapnak az Eucharisztiában, beleömlik az ő sebeikbe és gyógyítja azokat.
Nem tudtak életükben örömre lelni. Jézus viszont oda vezeti őket, ahol lenniük kell – mondta Dellatore atya.
Ezután újabb dal következett: „Jézus szeret engem! Alleluja! Jézus szeret téged! Alleluja!” – énekeltük, amit ölelés és kézfogás kísért.
Őrült szeretet
„Ne féljetek Isten gyengédségétől! Szent Józsefnek is voltak kétségei, és ezeknek a fiataloknak az életében is voltak nehézségek” – szólt Dellatorre atya, de rögtön hozzátette, Jézus olyan „őrülten szeret minket, mint a szerelmes férfi a menyasszonyát!”
Hol lakik a boldogság?
A Cenacolo Közösség tagjai közül az osztrák nemzetiségű Georg Schwarz tett tanúságot, aki elmesélte, bármilyen szomorúság érte, egyből „felöntött a garatra”.
„Nem tudtam, hol a boldogság” – emlékezett vissza. Viszont Elvira anya boldog volt – tette hozzá. Felidézte, hogy amikor megkérdezte az apró termetű apácát, ő honnan meríti a boldogságot, Elvira anya így válaszolt: „Bemegyek a kápolnába, letérdelek, átadom életem Istennek.”
Ölelés ítéletek nélkül
Visszaemlékezett, vágyott megölelni az apját. Amikor végre sikerült, az apja ugyanolyan alkohol- és dohányszagú volt, mint korábban. „Nem tudtam megváltoztatni, de nem is ítéltem el” – idézte emlékeit Georg. „Az élet a Cenacolo Közösségben egyáltalán nem kényelmes, de gyönyörű. Az élet a kereszténységben egyáltalán nem kényelmes, de gyönyörű” – mondta, hozzátéve, a kereszténységben a legfontosabb szónak ennek kellene lennie: „szívesen”.
Az ima megadás
„Számomra az ima az, hogy megadom magam Isten előtt. Már nem tudok semmit adni, nem maradt belőlem semmi, de tudom, hogy fel tud emelni engem” – vallotta Georg, aki imájában azt kérte Istentől, változtassa meg a világot, de azt a változást rajta kezdje el!
A tanúságtétel végén a Cenacolo Közösség a Mi vagyunk a Te ajándékod! című dallal dicsőítette Istent és ajándékozta meg az érdeklődő zarándokokat, akik ekkor is együtt énekeltek és táncoltak a szenvedélybetegségből szabadult fiatalokkal.
(NEK)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
