Az el­múlt évek legsúlyosabb megrontási ügye – most nem sietnek a származás bemutatásával….

Hosszú éveken át őrizgette szörnyű titkát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen élő házaspár. A meggyalázott gyerekek közül senki sem mert szólni a velük megtör­tént borzalmakról. A Miskolci Törvényszéken ma kezdődik az el­múlt évek legsúlyosabb megrontási ügyének tárgyalása.

A vád szerint K. I. és felesége hét gyermeket neveltek, közülük né­gyen lányok. A férfi 2007-ben szabadult a börtönből, majd ha­za­költözött családjához, a gyerekeket közösen nevelték házastársával. A férfi hamarosan szemet vetett a négy, 12. életévét még be sem töltő kislányára, és vágyai kielégítésében a felesége sem akadályozta meg, sőt segített neki.

Hírdetés

Az ügyészség szerint 2009-től 2012 májusig a családfő a négy lányát rendszeresen, hetente több alkalommal kényszerítette közösülésre vagy fajtalanságra, és amíg egyik lányát behívta a szobájába, addig a felesége a többi gyermeket átvitte egy másik he­lyiségbe, vagy elment velük sétálni. Az anyjukhoz nem tudtak a lányok segítségért fordulni, a történtek akkor jutottak a hatóság tudomására, amikor az egyik kislány állapotos lett. Az ügyészség a férfit és feleségét nevelése alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal elkövetett erőszakos közösüléssel vádolja – írja a Bors.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »