Az éjszakába nyúlóan oldotta Heger és Sulík a kormányválságot

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő és Richard Sulík, az SaS elnöke szombaton este nem sokkal 20 óra után találkozott a Bôrik kormányszállóban, hogy megpróbáljanak megoldást találni a kialakult kormányválságra, ami azt követően alakult ki, hogy a liberálisok felbontották a koalíciós megállapodást. A találkozó négy és fél óráig tartott.

Egyelőre nem tudni, hogy a tanácskozás eredményeiről tájékoztatják-e a nyilvánosságot. Bôrik elhagyásakor nem válaszoltak a kérdésekre.

Hírdetés

Az SaS Igor Marovič pénzügyminiszter lemondását követeli. Eduard Heger többször is kijelentette, hogy Marovič leváltására nem kerül sor. Hozzátette, Matovič továbbra is élvezi a bizalmát, és személy szerint hisz abban is, hogy képes vezetni a pénzügyi tárcát. Heger a találkozó előtt kijelentette, bízik abban is, hogy Sulíkkal megállapodnak, és a kialakult helyzet nem vezet előrehozott választásokhoz.

Matovič szerint a liberálisok szeptemberben megbuktatják a kormányt. Az SaS szerint azonban a lemondásuk nem jelenti a kormány bukását, előrehozott választásokat vagy a koalíció végét.

Sulík július 12-én jelentette be, hogy az SaS már nem tagja a koalíciónak. A miniszterelnök ezután arra kérte a liberálisokat, hogy lépjenek vissza. Mindkét párt kinyilvánította, hogy érdeke a jelenlegi kormány megtartása, Heger kormányfő azt szeretné, ha folytatódna a négyes koalíció. Előrehozott választásokat állítólag egyikük sem szeretne.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »