Amikor 1939 őszén a Vörös Hadsereg lerohanta Finnországot, mindenki arra számított, hogy a szovjetek néhány hét alatt sikert aratnak. A téli háború végül egy hónapokig elhúzódó konfliktussá vált, amelyben az éhes és a felkészületlen szovjet katonák hatalmas veszteségeket szenvedtek. A harcok egyik szimbolikus eseménye volt a december 10-én vívott kolbászháború is.
1939 őszén Európa és a világ javarészt Lengyelország felé tekintett aggodalommal, ahol első alkalommal lendült mozgásba a náci Németország hadigépezete. A második világháború nyitóakkordjaival párhuzamosan azonban egy másik konfliktus is kialakult a kontinensen, amikor 1939. november 30-án mintegy félmillió szovjet katona tankokkal és gépfegyverekkel felszerelve megindult Finnország felé.
A történetírásban általában csak téli háborúként emlegetett konfliktus célja a szovjetek részéről az volt, hogy az Oroszországtól 1917-ben függetlenné vált Finnországot ismét saját befolyási övezetükké tegyék. Az erőviszonyok alapján – a szovjetek közel háromszoros túlerőben voltak és elsöprő technikai fölénnyel bírtak – a nemzetközi közvélemény, és minden bizonnyal Sztálin is arra számított, hogy az északi ország megszállása legfeljebb néhány hetet fog igénybe venni.
A szívós finn ellenállás azonban hónapokig kitartott és óriási vérveszteségeket okozott a megszállóknak. Bár az 1940 márciusában aláírt moszkvai békében a finnek végül kénytelenek voltak elismerni vereségüket, az ország megtarthatta függetlenségét és „csak” egyes határmenti területeit kellett átadnia a Szovjetuniónak.
A szovjet hadigépezet kudarca több okra vezethető vissza. Nagy szerepet játszott a hadvezetés alkalmatlansága, amely a Vörös Hadsereg vezérkarában végzett óriási tisztogatásokra vezethető vissza. Bár politikai célját egyértelműen elérte Sztálin, a tiszti kar feltöltése során a korábbinál sokkal tapasztalatlanabb emberek kerültek pozíciókba.
A síelés bajnokai, a terepviszonyokhoz alkalmazkodó finnek
A másik fő probléma a villámháborúra alkalmatlan környezeti viszonyok voltak. A kemény finn tél teljesen felkészületlenül érte a szovjeteket. A katonák – akiknek többsége melegebb éghajlatú szovjet területekről érkezett – semmiféle speciális kiképzést nem kaptak a hóval borított tájon zajló hadműveleteket illetően, és az ilyen körülmények között létfontosságú felszerelésnek és ellátmánynak is jócskán híján voltak.
Bár az első napokban hatalmas pánikot váltottak ki a Finnország ellen indított légi támadások, az éhes és fázó szovjet katonákat a jól táplált, és a jeges környezetben otthonosan mozgó finnek egyre több helyen tudták feltartóztatni.
A téli háború történetében emblematikussá vált éjszaka eseményei tökéletesen illusztrálták a két szembenálló fél helyzetét. A december 10-i kolbászháborút a szovjet 718. lövészezred meglepetésszerű támadása indította a Finnország keleti részén fekvő Illomantsi városának környékén. A hatalmas túlerőben lévő szovjeteknek gyerekjátéknak ígérkezett a front áttörése és a finnek rövidesen vissza is vonultak állásaikból, hátrahagyva szinte mindent: sátraikat, ellátmányukat – és az éppen készülő kolbászpörköltöt is.
A finn táborba érő szovjet katonák számára a friss, meleg étel illata már túl soknak bizonyult. Felhagytak az előrenyomulással és a kondér köré gyűltek, hogy a további harc helyett inkább megtömjék a hasukat. Időközben a finnek rendezték soraikat és erősítést is kaptak a szovjet támadásról értesülő más hadosztályoktól.
A szovjet tankok is megküzdöttek a cudar időjárási viszonyokkal
A szuronyokkal felszerelt finnek ekkor óvatosan bekerítették a teljesen szervezetlenné váló, lakomázó szovjet ezredet, majd hirtelen megindították ellenük a rohamot. A kolbászháború alig néhány pillanatig tartott és a téli háború egyik legvéresebb mészárlása kerekedett belőle. A vérfürdőből alig néhány szovjet katona tudott megmenekülni.
Az eset ugyan semmit nem változtatott a téli háború lassan, de elkerülhetetlenül közeledő végkifejletén, de a Vörös Hadsereg inkompetenciájának híre immár megállíthatatlanul terjedt szerte a világban. A Balti-tenger túlpartján pedig Németország teljhatalmú diktátora, Adolf Hitler sasszemekkel figyelte a finn-szovjet háború fejleményeit és egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy ha a kis finn hadsereg ekkora gondokat képes okozni, akkor a Vörös Hadsereg képtelen lenne ellenállni a Wehrmacht támadásának.
A sors fintora, hogy a téli háború igazi tanulságát neki sem sikerült levonnia: 1941-ben a németek épp úgy a téli körülményekre felkészületlenül indultak a Szovjetunió meghódítására, mint ahogy Sztálin küldte saját csapatait Finnország ellen.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
