Az Együtt párhuzamot von a holokauszt és a menekülthelyzet között

Az Együtt párhuzamot von a holokauszt és a menekülthelyzet között

Az Együtt tagjai az üres cipőkkel a párhuzamot akarják jelezni az egykori zsidó menekülők és a Magyarországra menekültek között.

Az Együtt politikusai és aktivistái üres cipőket helyeztek el vasárnap délután a debreceni befogadóállomás bejáratánál, ezzel üzenve a Jobbiknak, amely este a tábor bezárását követelő tüntetést tart a helyszínen.

“A Jobbik a zsidók és a cigányok után új ellenséget talált a menekültekben” – mondta Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón.
Az Együtt politikusa hozzátette: az üres cipőkkel a párhuzamot akarják jelezni az egykori zsidó menekülők és a Magyarországra menekültek között, egyben utalnak a tüntetés szervezője, Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő “egyetlen politikai teljesítményére”, amikor beleköpött a Duna-parti cipőkbe.
Szabó Szabolcs felszólította a Jobbikot, fejezze be a hangulatkeltést, Kulcsár Gergelyt pedig arra, hogy mondjon le országgyűlési képviselői mandátumáról.
Az ellenzéki politikus élesen bírálta a kormány gyűlöletkeltő politikáját is, amivel “az idegenek ellen hangol, ahelyett, hogy teljesítené feladatát és gondoskodna róluk”.
Szabó Szabolcs szerint “a kormány mintha arra játszana, hogy kis konfliktusok is kialakuljanak, ezért túlzsúfolja a befogadóállomásokat”.
Az Együtt azt javasolja a kormánynak, hogy a többmilliárdos kerítés helyett nyisson meg új, ideiglenes menekülttáborokat, ahol szakemberek bevonásával humánusabb ellátást biztosíthatnának a mostaninál.
Javasolja továbbá, hogy a kormány folytasson tárgyalásokat az Európai Unióval, hogy fordítsanak több pénzt az ellátórendszer fejlesztésére, és nyissanak befogadóállomásokat Szerbiában, Macedóniában, Bulgáriában és Törökországban, illetve tegyenek meg mindent a menekülésre kényszerítő válsággócok felszámolására.
Sértő-Radics István, az Együtt Országos Politikai Tanácsának elnöke emlékezetett: 1956-ban, amikor magyarok százezrei menekültek az országból, Európa összefogott a megsegítésükre, az osztrákok pedig nem emeltek kerítést a határon.
Hétfő délután a debreceni befogadótábor mintegy száz lakója a tábor melletti 471-es számú úton garázdálkodott, botokkal ütötték és megdobálták a leálló személyautókat, autóbuszokat.

Hírdetés

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

magyartudat.com

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »