Az Együgyű fordította szembe a pápát Galileivel

Az Együgyű fordította szembe a pápát Galileivel

Albert Einstein csodálta, nevezték a „modern tudomány atyjának”, megfordult az inkvizíció előtt, élete utolsó éveit pedig házi őrizetben töltötte, ráadásul meg is vakult. Nevéhez fűződik a Jupiter holdjainak, a Szaturnusz gyűrűinek, valamint a napfoltoknak a felfedezése, először használta az égbolt vizsgálatára a távcsövet, és kutatásai jelentősen hozzájárultak Newton törvényeinek felállításához. 382 évvel ezelőtt, 1642. január 8-án hunyt el Galileo Galilei.

A pisai, majd a padovai egyetem matematika professzoraként tevékenykedő Galilei az 1610-es években került az egyház látókörébe a Kopernikusz által megfogalmazott heliocentrikus világkép propagálása miatt.

Csodálója, VIII. Orbán pápa 1623-ban történő beiktatása után arra kérte a tudóst, hogy a konfliktus elkerülése érdekében egyszerű hipotézisként fejtse ki nézeteit.

Galilei azonban Párbeszédek címmel kiadott munkájában az egyház hivatalos álláspontja, a geocentrikus világkép képviselőjének a Simplicius, azaz Együgyű nevet adta, akinek bizonyos megnyilvánulásai megegyeztek a pápa által hangoztatott véleménnyel. Galilei elvesztette VIII. Orbán támogatását.

Hírdetés

A tudós hiába védekezett azzal, hogy a hasonló nevű újplatonista filozófusról mintázta Simplicius alakját, az inkvizíció elé került, és nézetei visszavonására kényszerült. Bár először börtönre ítélték, büntetését házi őrizetre módosították.

A per alatt fényűző palotákban szállásolták el, utolsó éveit pedig viszonylagos nyugalomban, munkával töltötte otthonában.

Katolikus hite mellett a történtek ellenére élete végéig kitartott. A Vatikán 1992-ben, II. János Pál pápa kezdeményezésére visszavonta az inkvizíció által hozott ítéletet.

Galileit 1737-ben újratemették, és azóta neves társaságban, többek között Michelangelo és Machiavelli mellett fekszik a firenzei Santa Croce-bazilikában.

Újratemetéskor egy rajongó a holttest három ujját és egy fogát is ellopta. Jobb kezének középső ujja azonban előkerült, és ma is megtekinthető a firenzei Tudománytörténeti Múzeumban.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »