Az egyik rögtön terrorista, a másik csak „fiatal”…

Az egyik rögtön terrorista, a másik csak „fiatal”…

Amikor egy elfogott palesztint egyből terroristának nevez a sajtó, miközben az illetőről még nincs is erre vonatkozó érdemi információ, az helytelen, és nyilván egyfajta előítéletből fakad. Ha viszont egy nyilvánvaló bűnelkövetőről úgy beszélünk, mintha ő is a rendes emberek egyike lenne, az felháborító – önti formába a normalitást Bánó Attila.

Bánó Attila – archív

További palesztin terroristákat fogtak el a Gázai övezetben – írta tudósítása címében egy állami hírügynökség. Bánó Attila publicistának tett föl kérdéseket a Gondola.

– Szerkesztő úr, az egyik hírben terroristának neveznek embereket, bírósági ítélet nélkül, ugyanaznap a prágai tömeggyilkost a „fiatalember” elnevezéssel illetik. Miért fordul fel a gyomrunk?

– Ez a fajta szóhasználat a személyiségi jogok helytelen értelmezéséből ered, és az ugyancsak rosszul értelmezett liberalizmus terméke. Ennek az ideológiának a legújabb kori torzulásai hozták magukkal a fogalmak hagyományos jelentésének megváltoztatását, a fejük tetejére állítását. Ezért lehet az illegális, határsértő migránst bevándorlónak, a hazaszerető patriótát nacionalistának, a népszerű politikust populistának, a tömeggyilkost pedig fiatalembernek nevezni.

Hírdetés

Rendőrökkel verekedett, majd elvezették „a gyanúsítottat” (…). Noha bírósági ítélet nélkül senkit nem nevezhetünk sem terroristának, sem bűnözőnek, ám a rendőrök nagyon is viselik a nem gyanús, hanem valódi és fájó kék foltokat, sőt, néhány hónappal ezelőtt egy kiváló rendőrt meg is gyilkoltak. Szabad-e beteges megfogalmazásokkal élnünk a politikailag korrekt beszédmód kedvéért?

– A civilizált Nyugat számos országában nemhogy szabad, de kötelező is megfelelni a „polkorrektség” feltételeinek. Amikor nyelvi szabályokat állítanak fel a férfi és a női nemre való utalás megkerülésére, amikor a genderelmélet jegyében egyes és kettes szülőről beszélnek apa és anya helyett, amikor illemhelyeket nyitnak a transz- vagy bizonytalan nemű emberek számára, és a sor folytatható, akkor joggal berzenkedünk, mert nagyon nem szeretnénk, ha mindez hozzánk is begyűrűzne. Az igazságszolgáltatás és a bűnüldözés liberalizálása gyakorlatilag a bűnelkövetőknek kedvez, és az áldozatokat hozza hátrányos helyzetbe. Ezt tapasztaljuk a deviáns, beilleszkedni képtelen illegális migránsok kiutasításának sikertelenségével kapcsolatban is. Ezek az emberek vidáman kihasználják a rendszer gyengeségeit, nyomtalanul eltűnnek a hatóságok látóköréből, ide-oda közlekednek az EU országaiban és veszélyeztetik az állampolgárokat. Orbán Viktornak tökéletesen igaza van, amikor azt mondja, hogy a bevándorláspolitika uniós gyakorlata hibás, mert olyanok előtt nyitja meg a kaput, akik meg se próbálnak megfelelni a határátlépés és a bevándorlás törvényi feltételeinek.

– Nem nevezhetünk senkit bűnözőnek, ha kimondjuk, hogy például „Tóth 22 János váltókezelő”-ről van szó. A nyugdíjas asszonyt utcán kifosztó bűnözőt miért kell mégis „fiatal”-nak írnunk akkor is, ha a nevét nem említjük, nem is tudjuk, miközben másokat rögtön terroristának minősítünk, holott róluk sem tudunk semmit?

– Amikor egy elfogott palesztint egyből terroristának nevez a sajtó, miközben az illetőről még nincs is erre vonatkozó érdemi információ, az helytelen, és nyilván egyfajta előítéletből fakad. Ha viszont egy nyilvánvaló bűnelkövetőről úgy beszélünk, mintha ő is a rendes emberek egyike lenne, az felháborító. Nem jó az összemosás, a gyereket néven kell nevezni. Itt van a karácsony, a keresztény ünnepkör, amely nem egyszer kínált alkalmat iszlám bevándorlók által elkövetett terrorista cselekményekre. Láthattuk, hogy ezekről hogyan tudósított a nyugati sajtó, kínosan leplezve az elkövetők hovatartozását. A magyarázatok szerint így próbáltak tekintettel lenni a bevándorlók érzékenységére. Tényleg, milyen nehéz lehet az ilyen érzékeny lelkűek sorsa. Keresztény és zsidó hagyományú társadalmi közegben élnek, miközben irritálja őket a Dávid-csillag és a kereszt. Hadd ne kelljen megkönnyeznünk őket.

Molnár Pál


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »