Az egyik legnagyobb mobilgyártó tiltakozik, mert Ukrajnában bevették a háború nemzetközi támogatói közé

Az egyik legnagyobb mobilgyártó tiltakozik, mert Ukrajnában bevették a háború nemzetközi támogatói közé

A Xiaomi, Kína egyik legnagyobb elektronikai cége pénteken tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Ukrajnában felvették a háború nemzetközi támogatóinak listájára.

A táblagépeket, okostelefonokat, televíziókat és egyéb elektronikai eszközöket gyártó vállalat a Reuters hírügynökség jelentése szerint „erős elégedetlenségének adott hangot” a lépés miatt.

Miközben az oroszok a békés ukrán városokat bombázták, 2022 harmadik negyedévében a Xiaomi képes volt okostelefon-szállításait éves összehasonlításban 39 százalékkal bővíteni az Oroszországi Föderációban

– fogalmazott az Ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség csütörtöki sajtóközleményében.

Hírdetés

A Xiaomi egy terrorista állam katonai agresszióját támogatja és cselekedetéért mind a hírnevét tekintve, mind jogilag felelnie kell

– áll a dokumentumban.

A közlemény szerint

a kínai nagyvállalat az orosz okostelefon-piacon piacvezető és tevékenysége rendkívül jövedelmező.

Megállapítják, igaz ugyan, hogy az elmúlt év tavasza óta a cég nem végzett marketing tevékenységet, újabban feltűnő aktivitást mutat. A szóban forgó ukrán kormányzati ügynökség eddig 21 vállalatot helyezett a háború nemzetközi támogatóinak listájára.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »