Az emberi elmének semmi sem szabhat határt, és ez alól a halálbüntetési formák sem kivételek: a vélt vagy valós vétkek szankcionálására számtalan kegyetlen módszert találtak ki az elmúlt évezredek során. Az ismertebbek mellett – karóba húzás, felakasztás, felnégyelés, lefejezés, keresztre feszítés, élve kettéfűrészelés – több tucatnyi kevésbé szokványosról is olvashatunk.
A portugál gyarmatosítók az egykori Ceylonban például a megtöltött ágyú szája elé kötötték a szerencsétlen elítéltet, míg a karthágóiak, a bizánciak, de még a XIX. századi India törvénykezői is az elefánt talpával zúzatták szét a bűnös fejét.
Nem lehetett szívderítő látvány Koppány felnégyelése, de Dózsa György kivégzése sem, akinek felhevített fogóval letépkedett húsából a hajdúinak kellett enniük.
Ám mind közül az egyik legbetegebb elmére vall a Kr. e. VI. században élt híres bronzöntő, az athéni Perillosz ötlete. Szicíliai Diodórosz görög történetíró szerint a mester olyan bika alakú, oldalán ajtóval ellátott bronztartályt készített, amelybe könnyedén be lehetett zárni egy embert.
A szerkezetet úgy alakították ki, hogy miközben alulról tűzzel melegítették, a benne gyakorlatilag elevenen megsülő ember hangját az akusztika, valamint a különböző csövek miatt a kívül állók úgy hallották, mintha a bika bőgne és fújtatna.
Perillosz az embertelen kivégzőeszközt a szicíliai Akragasz (a mai Agrigento) véreskezű, ám városát gazdaságilag felvirágoztató türannoszának, Phalarisznak ajánlotta fel.
A zsarnok maga is elszörnyedt, és úgy döntött, hogy a félelmetes találmány első áldozata maga a feltaláló lesz. Phalarisz – akiről a korabeli szóbeszéd úgy tartotta, hogy éhségét olykor csecsemők elfogyasztásával csillapította – hatalmát 16 éves terrorja után végül egy csapat lázadó döntötte meg, s ezt követően ő is belülről tapasztalhatta meg a bronzalkotás „előnyeit”.
A legenda szerint a kivégzés végeztével az áldozatok csontjaiból maradt fényes masszát ékszerként is hordták Szicíliában.
Néhány kutató úgy véli, szoros kapcsolat lehet a szicíliai bronzbika és a karthágói Baál istenség aranyborjút mintázó szobrai között, amelybe a mítosz szerint csecsemőket tettek, magát a szobrot pedig kemencébe csúsztatták.
Vannak források, melyek szerint e kegyetlen kivégzési módot a rómaiak is többször használták. A keresztény hagyomány szerint Szent Antipász, Pergamon püspöke, valamint Tarzuszi Szent Pelágia, a szűz vértanú is bronzbika gyomrában végezte. De hasonló halált halt a Chronica Caesaraugustana szerint II. Alarich vizigót király jóvoltából Burdunellus, római trónbitorló is.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
