Az egyik kolumbiai komcsi terrorszervezet felhagy az emberrablásokkal – becsszóra

A Nemzeti Felszabadító Hadsereg (ELN) elnevezésű kolumbiai gerillaszervezet ígéretet tett az emberrablások beszüntetésére a kormánnyal folytatott béketárgyalások vasárnap Mexikóvárosban tartott fordulóján.

"A folyamat nehéz pillanatai után most már határozottan a béke felé haladunk" – jelentette ki Vera Grabe, a kolumbiai kormány főtárgyalója. A kolumbiai kormány tárgyalóküldöttsége a múlt hónap végén jelentette be, hogy ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az ELN képviselőivel. A párbeszéd a felek között Luis Díaz, a Liverpool labdarúgója apjának elrablása miatt szakadt meg. Az idős férfi 12 napot töltött a gerillák fogságában.

Hírdetés

Grabe közölte, hogy az emberrablások beszüntetése mellett megállapodtak a békefolyamat megerősítéséről, a tűzszünet meghosszabbításához szükséges feltételek megteremtéséről, valamint a mexikói megállapodás megvalósulásának gazdasági és pénzügyi feltételeiről. Megállapodás született még a humanitárius műveletek nyolc fő övezetének kialakításáról is.

Pablo Beltrán, az ELN delegációjának vezetője kijelentette, hogy a gerillák a kormányhoz hasonlóan a békében érdekeltek. "Partnerek vagyunk, felelősek ennek a küldetésnek a teljesítéséért" – hangoztatta. Kijelentette ugyanakkor, hogy nehéz előre lépni a béke építésében, amikor az országban "médiaháború" zajlik, ami miatt az eredmények feledésbe merülnek, és csakis a konfliktusokról és a feszültségekről esik szó.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »