Az egyházgellei képviselők felajánlásából vettek új szekrényeket a helyi iskolába

Az egyházgellei képviselők felajánlásából vettek új szekrényeket a helyi iskolába

Az egyházgellei képviselők felajánlásából vettek új szekrényeket a helyi iskolába Kürthy Judit2025. 09. 08., h – 18:02 Gelle |

Megújult falak közt, színes beltérben indult az új tanév az Egyházgellei Magyar Tannyelvű alapiskolában, ahol a képviselőknek hála, három új szekrényegyüttest vehettek birtokba szeptember elsejétől a gyerekek. Az épület otthonosabb lett, kifestették az összes osztálytermet és hamarosan két új multifunkciós sportpálya is elkészül az iskolaudvaron.

A helyi kilenc tagú képviselő-testület tagjai már korábban megállapodtak abban, hogy tiszteletdíjukat összedobják, és a falu fejlesztésére fordítják. Még az iskolakezdés előtt az iskola szülői szövetségének elnöke, Czére Krisztina képviselő javaslata volt, hogy új szekrényekbe ruházzanak be, amit a testület egyhangúlag elfogadott. Minden évfolyam más-más árnyalatot kapott.

További nagylelkű évkezdési adományt gyűjtött össze az egyházgellei római katolikus plébánia mellett működő Karitász csoport, amit a rászoruló helyi gyermekeknek és családjaiknak ajánlottak fel, olvasható az iskola hivatalos közösségi oldalán.

Létszámnövekedés

Iván Lajos polgármester elmondta, hogy éppen igazgatóváltás történt az iskola élén, a képviselő-testület pedig már korábban megállapodott abban, hogy a tiszteletdíjukat közhasznú célra fordítják. Elmondta, hogy a kilenc évfolyamos iskolában jelenleg 20 gyerekkel vannak többen, mint tavaly, idén összesen 180 tanuló kezdte meg itt a tanévet. Külön buszjáratot nem indítanak, azok a tanulók, akik nem helyiek, főleg Lúcsról, Királyfiakarcsáról és Solymoskarcsáról járnak és menetrendszerinti buszjárattal érkeznek.

Elsősök mellől az igazgatói székbe

Az oktatási minisztérium által belengetett iskolai optimalizáció, ami a jövőben az alapiskolákat is érinteni fogja, még nem gondolkodtak el. 

„Ez egyelőre még nincs itt kilátásban. A környező kisiskolákba járók elvileg elférnének itt is a diákok, de még egyáltalán nem volt erről szó köztünk. Bízom benne, hogy az egyházgellei intézményt meghagyják központi iskolának, hiszen egy 1-9. évfolyamos, nagy iskola. Az új igazgatónak pedig nagyon jó koncepciója volt a választáson”

 – osztotta meg lapunkkal Iván Lajos. Az újabb és újabb iskolareformokkal kifejezetten szkeptikus, véleménye szerint nem kellene egy olyan rendszeren változtatni, ami évtizedekig jól működött.

Hírdetés

Kérdésünkre az iskolaigazgató, Bánki Melinda újonnan kialakított irodahelyiségében elárulta, hogy a szeptember elejétől bevezetett új szakmai módszertan mellett számos más változást is eszközölnie kellett még az első becsengetés előtt. Hivatali idejének első két hónapjában az iskola és az önkormányzat költségén kifestették az összes osztálytermet és feldíszítették a folyosókat, otthonosabbá téve a belteret. Elmondta azt is, hogy korábban a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola alsó tagozatán dolgozott, alsó tagozatos gyerekeket tanított.

Fizikai felfrissülés

Az igazgatói iroda néhány helyiséggel odébb költözött, mellette pedig a gazdasági igazgatóság kapott helyet, ezzel is gördülékenyebbé téve a mindennapi kihívások megoldását. A szülői szövetség összefogásával három osztályterem is új kerámiatáblát kapott. Amellett, hogy a község három osztályterem kifestését vállalta, új járdát építettek az iskola köré és térkövezték a főbejárat előtti teret is, felújították az elektromos hálózatot, valamint szigetelték a műhelyt, ami még az 1970-es években épült. 

„Épp nemrégiben kaptam meg az iskolaudvarra tervezett két multifunkciós sportpálya projektdokumentációját, ami az előzetes tervek szerint egy hónapon belül elkészül. Az építkezési területet már elkerítették és megkezdték a munkálatokat. Mindemellett még nyáron telepítettünk kamerarendszert, illetve az internetet is bővítettük és erősítettük”

 – árulta el lapunknak Bánki Melinda, majd hozzátette, hogy mindezek a felújítások és a tereprendezés nem valósulhatott volna meg a szülők és az önkormányzat egyöntetű támogatása nélkül, amiért nagyon hálás, ugyanis a község alkalmazottai közül 6-7 fő hetekig dolgozott az iskola bel- és külterének előkészítésén.

Szakmai felfrissülés

Az igazgatóváltás az iskola tanítási módszereiben is gyökeres változásokat hozott, ami főleg az alsó tagozatot érinti. Az 1-4. évfolyamokban ugyanis szeptember elejével átálltak az „iskola házi feladat nélkül” nevet viselő modellre, amit a dunaszerdahelyi régióban csak iskolaotthonos programnak hívnak. Lényege, hogy a diákoknak nem kell otthon tanulniuk a napközi után és csak péntek délután viszik haza az iskolatáskát. Még friss a változás, de annyit már most elmondhat, hogy egyelőre a tanítók, a szülők és a gyerekek is pozitívan élik meg. 

Az első és második osztályosoknak bevezették a rendszeres mozgásterápiát, amit az testnevelési órákon és szakkörök keretében is tartanak a gyerekeknek. A komplex mozgásterápia (KMT) módszerét Kulcsár Mihályné, a magyarországi modern fejlesztőpedagógia egyik képviselője dolgozta ki, aki szeptember 3-án tartott előadást az iskola pedagógusainak és a szülőknek annak részleteiről és hatékonyságáról. 

„Ennek segítségével minimális eszközigénnyel megelőzhető, illetve lényegesen csökkenthető vagy felszámolható a tanulási nehézség. Módszerével viszonylag rövid idő alatt javulnak a diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkúliás tünetek, és enyhülnek a kialakult magatartási problémák. Rendszeres gyakorlással az alacsonyabb IQ-val rendelkező gyermekeknél mérhető szintemelkedés érhető el”

 – osztotta meg az igazgató az iskola weboldalán. Kulcsár Mihályné elvállalta a gellei iskola programjának szakmai felügyeletét is, amelynek keretében rendszeresen ellenőrzi majd a gyermekek fejlődését és a mozgásterápiát vezető pedagógus kollégákat is hasznos tanácsokkal látja majd el.

Fő irány: a prevenció

Létrehozták az inklúziv oktatáson belüli támogató csapatot, és az oktatási minisztérium iránymutatása alapján a gyakorlatban is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a prevencióra. Ezért felvették a kapcsolatot a Dunaszerdahelyi Közegészségügyi Hivatal Egészségnevelési és Egészségfejlesztési osztályával és jelentkeztek a többek között az alkohol, a drogok, a mozgás és a sport, a rákmegelőzés, a higiénia, a különféle betegségek és oltások, a dohányzás, a függőségek és az egészséges étkezés témakörében tartott ingyenesen igényelhető előadásaikra. Ezen felül felvették a kapcsolatot a pszichológiai és pedagógiai, valamint a pályaválasztási tanácsadóval is, hogy megfelelő iránymutatással szolgálhassanak a tanulók számára.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »