A Café Francesco lelkiségi podcastsorozata december 2-án folytatódott – ezúttal Német László SVD bíboros, belgrádi érsek volt a budapest-belvárosi katolikus kávéház vendége.
A Konklávé után. Merre tart az Egyház XIV. Leó pápával? címmel megtartott nyilvános beszélgetés elején Német László bíboros életútját ismerhette meg a kávézó közönsége.
Német László 1956. szeptember 7-én született Hódságon (Vajdaság, Nyugat-bácskai körzet), a mai Szerbiában. 1977-ben belépett az Isteni Ige Társasága (verbita) missziós rendbe. Felsőfokú szerzetesi, filozófiai, teológiai tanulmányait Lengyelországban végezte. 1982. szeptember 8-án tett szerzetesi örökfogadalmat Pieniężnóban, majd 1983. május 1-jén szentelték pappá Hódságon.
1994-ben dogmatikai doktorátust szerzett a római Pápai Gergely Egyetemen. 1987–1990 között egyetemi lelkészként működött a Fülöp-szigeteken; 1993-tól a lengyelországi rendi főiskolán tanított; 1994–2000-ben dogmatikatanár Ausztriában; 2000–2004 között a Szentszék nemzetközi szervezetek mellett működő bécsi állandó képviseletén teljesített szolgálatot; 2004–2007-ben a verbita rend magyarországi tartományfőnöke. 2006. augusztus 1-jétől 2008. július 1-jéig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára.
2008. április 23-án XVI. Benedek pápa nagybecskereki megyéspüspökké nevezte ki. 2016-tól a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia (CEICEM) elnöke. Ferenc pápa 2022. november 5-én a nagybecskereki püspöki székből áthelyezve, belgrádi metropolita érsekké nevezte ki. Ezenkívül ő az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) alelnöke.
Német László belgrádi érseket 2024. december 7-én Ferenc pápa bíborossá kreálta a Szent Péter-bazilikában. A bíboros több könyv és tanulmány szerzője. A napokban az ő előszavával jelent meg Az egyházi élet új kultúrája című, Görföl Tibor teológus által szerkesztett, a szinodalitás jegyében megszületett tanulmánykötet.
Német László a Café Francescóban az Isteni Ige Társaságáról elmondta: elsődleges (ad gentes) missziós rendről van szó, oda mennek hirdetni Jézust, az evangéliumot, ahol a helyi egyház még nem alakult meg, vagy az emberek még nem is halottak Krisztusról.
A Fülöp-szigeteki szolgálatáról szólva kiemelte: a verbiták által vezetett katolikus egyetemen vezette az egyetemi lelkészséget, húszezer hallgató pasztorációját koordinálta.
2000-től Bécsben dolgozott a Szentszék megbízásából az ENSZ-nél és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnél (EBESZ). Mint mondta, megismerte a diplomácia „vallástalan” világát, és megjegyezte: „A 2001. szeptember 11-i terrortámadás után aztán felkapták a fejüket a politikusok és a diplomaták, akik addig azt gondolták, hogy a vallásnak már nincs szerepe a világban.”
Német László – aki a tavaly decemberi kinevezése óta bíboros-érsekként dolgozik Belgrádban – a hivatásáról is beszélt: a papi hivatása formálódásában egykori plébánosa, az ő lelkipásztori stílusa volt meghatározó a számára. A szerzetesi hivatást anyai nagybátja révén „fedezte fel”, mint mondta: „totál véletlenül”.
Elmesélte, hogy amikor a Délvidéket 1941-ben visszacsatolták az anyaországhoz, az anyai nagybátyja belépett az Isteni Ige Társaságába, elvégezte a teológiát és Magyarországon ragadt, majd a szerzetesrendek feloszlatása után kalocsai egyházmegyés pap lett, titokban letette a szerzetesi fogadalmakat, majd 1970-ben visszatért az akkori Jugoszláviába.
„Csak a szüleim tudták, hogy szerzetes, mert ezt titokban kellett tartani.
Így aztán általa megismertem a rendünket. Jelentkeztem az Isteni Ige Társaságába, a missziós pályát választottam.”
Arra a kérdésre, hogy a szerzetesi életforma, szemlélet miként alakította az Egyházról alkotott képét, a bíboros a következőket mondta: „a verbiták – mintegy hatezren – a világ nyolcvan országában vannak jelen, s ez hihetetlen távlatokat nyit. Ahova az elöljáróm küld, ott vagyok éppen otthon.
Nyitottnak és késznek kell lennünk arra, hogy elhagyjuk a szülőföldünket, s olykor kontinensről kontinensre vándorlunk. Persze nem turistaként megyünk, hanem szolgálni. A mozgási lehetőség hatalmas szabadságot ad, rendház mindenütt van, ugyanakkor a valós élettel találkozunk – olyan emberekkel, akik az adott kultúrát élik. Amikor például a rendtársam bevezet egy sötét kis barakkba, valahol a világ egy elrejtett kis zugában, s a szobákban tucatnyi ember éli a mindennapjait, s nekem ott kell hirdetnem az evangéliumot, az egészen más, mint fotókon látni ugyanezeket az embereket. Másként éled meg a hitet, amikor egy ilyen közösségben imádkozol. Megváltozik az egyházképed.”
Arra a kérdésre, hogy a mai világban hol él igazán az Egyház, a bíboros azt felelte: nagyon nehéz erre egyszerű választ adni. Nincsenek kritériumaink, aminek alapján valamely helyi egyházat élőnek nevezhetnénk. Vajon az tartja fenn az Egyházat, hogy Afrikában, vagy Dél-Amerikában dugig tele van a templom fiatalokkal? Miközben az is nyilvánvaló, hogy a teológiai gondolkodás fő központjai jelenleg is Európában vannak, annak ellenére, hogy Amerikában is sok jó egyetemen valósul meg magas szintű képzés… Vagy például a német egyházból sokan „kiléptek”, de az anyagi támogatást nézve a németek mind a mai napig a Világegyház legnagyobb jótevői…
Hasonlít egy társadalomhoz, ahol az elit, a közterhek viselői, a napszámosok és az út szélén élők is ugyanazon társadalom tagjai. A különbség az, hogy az Egyházat a Szentlélek vezeti, azért vagyunk benne, mert megkereszteltek, s keresztényként van hivatásunk, ami mellett elköteleződtünk. Ez teszi élővé az Egyházat, amelynek vannak beteg részei, de fontos, hogy a jövőbe nézzünk: ami él, az éljen tovább! Ne csak azon rágódjunk, hogy mennyien kilépnek, s milyen kevesen vagyunk, vagy milyen kevés a perselypénz! Ezekkel foglalkozni kell, de nem ez a mérvadó.”
A Café Francescóban a beszélgetés további részében Német László többek közt a tavasszal zajlott konklávéval kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Elmondta, hogy Ferenc pápa törekedett arra, hogy világegyházivá tegye a bíborosi kollégiumot.
„Kimondottam örültem ennek, hiszen a konklávé alatt a világ távoli tájairól érkezett, frissen kinevezett bíborosokat nem hatotta át kúriai szellem, a »zárt klubokat« óhatatlanul jellemző megkötöttség.
Az is tény, hogy maga a bíborosi testület a másfélmilliárd katolikus igen szűk elit klubja. De őket kreálják (a Szentírásból is ismert szó), azaz a pápa »teremti« őket, mint bíborosként engem is. Különös kegyelem, hogy a kreálásom után pár hónapra, májusban már pápát is választottam.
Egyébként Ferenc pápára jellemző, hogy a kreálás alatt – miközben előtte térdeltem – megkérdezte tőlem: hogy megy az élet Belgrádban? Tudta, hogy ki vagyok.”
Német László hozzátette:
A Fülöp-szigeteken nagy közösségeket vezetnek nők a helyi püspök támogatásával. Örvendetes volt számomra, amikor Ferenc pápa kinevezte Raffaella Petrini nővért a Vatikánvárosi Állam Pápai Bizottságának, egyben a Vatikánvárosi Állam Kormányzósága elnökének. Az egyházi törvényönyv előírásai több téren már eleve lehetőséget biztosítottak a nőknek, csak nem vettük észre, ugyanakkor Ferenc pápa egyszerűen törölte az egyházjogból, hogy lektor és akolitus csak férfi lehet. Hatalmas lépéseket tett azért, hogy a nőknek is legyen jelentős szerepe az Egyház életében.”
Konkrétan a konklávéra rátérve a bíboros megemlítette, hogy a pápaválasztó testület előzetes beszélgetéseinek fő szempontja volt az Egyház helyzetének tisztázása és az, hogy milyen pápára lenne szükség ebben a helyzetben. „Nagy körben soha nem beszéltünk személyekről, kisebb csoportokban igen.”
A titoktartás szigorú rendjét már a lakhatásnál megtapasztalhatták a bíborosi kollégium választásra jogosult (80 év alatti) tagjai. Nem volt wifi, csak a porta és a szoba között tarthattak telefonos összeköttetést. A házban a szobákat sorsolás útján kapták, számítógépeket, telefont le kellett adni, elektromos átvizsgáló kapun kellett keresztülmenniük, mielőtt beléptek a házba.
Megtudhattuk, hogy a pápaválasztók egy 200 oldalas vatikáni kiadású, a bíborosokról szóló könyvet kaptak kézhez, valamint egy francia intézet – amely részletesen foglalkozik a bíborosok életével – kiadványát is, így két forrásból tájékozódhattak a személyekről.
„Fontos volt, hogy a leendő pápa olyan ember legyen, aki minimum két kontinensen szolgált már, minimum három nyelvet beszél, illetve
A pápa mindig is az egység látható jele. Meg kell értse éppúgy egy magyar plébánia helyzetét, ahogy Ruanda hatvanezer fős plébániáinak problémáit is, vagy a törökországi helyzetet, ahol az egész országban nincs húszezer római katolikus. Jelen kell lenni ott is, támogatni kell a közösségeket.”
A konklávé alatt a Szentlélek vezetéséről szólva Német László hangsúlyozta:
Másrészt a Szentlélek fantasztikus műve az is, hogy a 133 jelen lévő pápaválasztó bíboros – hazájukban mindegyikük nagy tekintélynek örvendő, fontos ember, akinek számít a véleménye – képes volt húsz óra alatt megválasztani a pápát. Ha ez nem Isten műve, akkor mi az? – tette hozzá a Német László bíboros, érsek.
Fotó: Lambert Attila
Körössy László/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


