Háromnapos látogatást tett a Görögkatolikus Metropóliánál november 15–17. között Claudio Gugerotti bíboros, a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa. A látogatás során Budapesten megáldotta a fölújított Aranyszájú Szent János Görögkatolikus Kulturális Központot, és vecsernyén vett részt a Rózsák terén. Az utolsó napon Máriapócson járt, ahol Király András készített vele interjút.
Miskolcon Orosz Atanáz püspöknél tett látogatást, Nyíregyházán megnézte a Görögkatolikus Múzeumot és a szeminárium kápolnáját. A püspökségen kispapokkal, a szeminárium vezetőivel és papcsaládokkal találkozott, majd velük együtt imádkozott a székesegyházban az alkonyati istentiszteleten. Utolsó Magyarországon töltött napján Máriapócson vett részt főpapi Szent Liturgián, ahol külön megköszönte a nagyszámú fiatal jelenlétét.
– Milyen tapasztalatokat szerzett az Görögkatolikus Metropóliánál töltött három napban?
– Olyan sok élményben volt részem, hogy még le kell ülepedniük bennem. Az első benyomásom az volt, hogy a görögkatolikusok hite izzik, és a rohanó, gyorsan változó világban is hűek maradnak a gyökereikhez. Ez nem vaskalapos radikalizmust jelent, hiszen „haladnak a korral”, tartják a lépést a világgal, de hűek rítusukhoz, értik és beszélik az Egyház „nyelvét”, és egyházukon keresztül érzékelik Krisztus irántuk való szeretetét. És ez nagy eredmény, mert ez ma Európában nagyon ritkán fordul elő.
– Az itt tartózkodása alatt többször is lehetett látni, hogy meg volt hatva. Mi volt ennek az oka?
– Valóban meghatódtunk, nem is egyszer. Egyrészt, amint már említettem, megható a görögkatolikusok hithez, gyökerekhez való ragaszkodása és azok megélése egészen kisgyerekkortól kezdve. Sok gyerek a családokban, a templomban, gyönyörűen éneklő kórus, az apostoli szakaszt angyali hangon éneklő kisfiú, és még sorolhatnám. Övék a jövő, ők fogják tovább építeni a görögkatolikus egyházat és Isten országát. Dicséretes, ahogy foglalkoztok velük.
Másrészt én 1985 óta dolgozom a Keleti Egyházak Dikasztériumában (akkor még kongregációnak hívták), és szemem előtt történt a keleti egyházak átalakulása a kommunizmus bukása után. A rendszerváltás után itt találkoztunk az európai görögkatolikus püspökökkel, professzorokkal, szemináriumi rektorokkal, mert Magyarország volt a legmegfelelőbb hely a találkozásra. (Meg kell említenem, hogy Keresztes Szilárd püspök úr végtelenül szívélyes volt velünk.) Ha összehasonlítom az akkori és a mostani görögkatolikus egyházat, rögtön meghatódom. Eltelt 35 év, és a görögkatolikusok ki tudtak lábalni, ki tudtak gyógyulni az elmúlt rendszer szörnyűségeiből, hitetek nem gyöngült, hanem erősödött, az egyházatok terjeszkedik, fejlődik, és mindenütt jelen van – és mindenki, aki nálatok jár, ugyanerről számol be.
– Ön szerint minek köszönhető ez a fejlődés?
– Természetesen az Isten kegyelmének. Azonkívül annak, hogy rendkívül precízek és jól szervezettek vagytok, eléritek céljaitokat. Ami ritka dolog, hiszen azt tapasztaltam, hogy a volt kommunista országokban nehéz felelősségteljesen cselekedni és erre tanítani, hiszen nem tulajdonosai, csak szolgái voltatok a rendszernek, amelyben mindenki azt próbált elvinni, amit csak tudott. Ezzel szemben a mostani társadalom, különösen a görögkatolikus közösség rendkívül felelősségteljesnek, rátermettnek, bátornak tűnik, még akkor is, amikor a szomszédban háború dúl. Nagyon jó püspökök építik a közösségeteket. Tanultak, igazi lelki emberek, egyszerűek, és nagyon közvetlenek. Ez nagyon fontos manapság, mert fennáll a veszélye, hogy a püspökök a nagy szabadságban és jólétben hercegekké válnak. Hála Istennek nálatok ez nem történt meg.
– A régi pápákat még a Vatikán falain kívül sem látták. Ma a pápa szelfizik, viccelődik, Ön sem veti meg a vicceket, társaságban megiszik egy korsó sört, a metropolitánk focizik, fiatalokkal zarándokol, gyerekekkel játszik, motorozik – mindez olyan új arcát mutatja meg az Egyháznak, mely eddig ismeretlen volt. Azt érezzük, a vezetőink is közülünk valók.
– Pontosan. És ez Ferenc pápa érdeme is. Sokan kritizálják őt azért, ahogy viselkedik, de nagyon fontos megértenünk, hogy semmi méltatlant nem tesz, nem „deszakralizálja” az Egyházat, a pápai tekintélyt, éppen ellenkezőleg: emberközelibbé tette az Egyház arcát. Ezt kell megértenünk. Az Egyház nem egy fellegvár a hegy tetején, hanem mi magunk vagyunk. Az Egyház az emberek között van, a vezetői az emberek közül kerülnek. Pontosan ez a szinodalitás. Az emberek között lenni, és arra kérni az embereket, hogy vegyenek részt az Egyház életében. És úgy látom, hogy ez meg is történik.
– Nyíregyházán megtekintette a Görögkatolikus Múzeumot is. Milyennek találta?
– Volt szerencsém a régi egyházművészeti gyűjteményt is látni, ami egy kis szobában volt. Eleve az megható volt, hogy az ott összegyűjtött tárgyi emlékek túlélték a vészkorszakot. A ti kultúrátok, örökségetek rendkívül gazdag és sokszínű, mert különböző kultúrák és civilizációk elemeit tartalmazza, egy különleges keveréket létrehozva, ami szinte egyedülálló. A múzeumban ezeket a dolgokat nézve egész Európát látom, és egész Bizáncot látom. Ez a fajta szintézis nagyon ritkán sikerül.
Szöveg: Király András/Göröghír
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Fotó: Kocsis Fülöp
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
