Az egyetlen járható út a határmódosítás

Az egyetlen járható út a határmódosítás

Az európai határok – s ezt minden magyarnak mondom, azoknak is, akik Románián belül akarnak autonómiát kivívni – adott körülmények között megváltoztathatóak – szögezte le az Elemi.hu-nak adott interjújában Raffay Ernő. A történésszel Trianon 100. évfordulója kapcsán többek közt arról beszélt, milyen megoldások léteznek a békeparancs feloldásra, milyen esélyei vannak az autonómiának, határmódosításnak, valamint kik a felelősei hazánk megcsonkításáért.

Az európai határok – s ezt minden magyarnak mondom, azoknak is, akik Románián belül akarnak autonómiát kivívni – adott körülmények között megváltoztathatóak – szögezte le az Elemi.hu-nak adott interjújában Raffay Ernő. A történésszel Trianon 100. évfordulója kapcsán többek közt arról beszélt, milyen megoldások léteznek a békeparancs feloldásra, milyen esélyei vannak az autonómiának, határmódosításnak, valamint kik a felelősei hazánk megcsonkításáért.

Raffay Ernő szerint az országcsonkítás nem a múlt, nem történelem, hanem mindennapjaink része.

A történész szerint a magyarság megalázása az elmúlt 102 év óta (1918. novemberében történt a második erdélyi román betörés – innen számítandó a magyarok tönkretétele és megalázása) nemcsak nagymértékű, hanem folyamatos is: minden nap több súlyos hírt is olvasunk a szomszédos országokban történt magyarellenes esetekről.

“1918. október 31. és 1919. augusztus eleje között először a Károlyi gróf vezette kormány került hatalomra a Habsburgok jóvoltából. Károlyi Magyarország első szabadkőműves, liberális, szocialista, zsidó többségű kormányát állította össze, amelynek vezetői számára nem a területi integritás megvédése, hanem ideológiai megfontolások álltak első helyen. Például: 1918. december 22-én a hadügyminisztérium államtitkára, majdani minisztere, egy Böhm Vilmos nevű szocialista, egyébként háztartási-gép szerelő, parancsot adott a hadseregnek, hogy ha találkozik az ellenséggel, vonuljon vissza, de előtte adja át neki a fegyvereit és a lőszereket is. Íme: „Ha a bevonuló ellenség a magyar csapatok lefegyverzését kívánná, akkor a magyar csapatok fegyveres ellenállás nélkül a fegyverszüneti szerződésre hivatkozva a lefegyverzés ellen tiltakozást jelentenek be, de vérontás elkerülése végett a fegyvereket – hacsak ezeket biztonságba hozni nem lehetett, amire feltétlenül törekedni kell – az ellenségnek átadják és a történtekről jegyzőkönyvet vesznek fel.” Az aláírás: „Böhm hadügyminister h.” Épp’ csak azt nem írja a lúdtalpas írógépszerelő a fronttiszteknek, hogy foglalják el ők Erdélyt a románok számára.”

“Csodálom, hogy mégis vannak ideiglenesen a jobboldalon állomásozó történészek – Salamon Konrád, Hatos Pál -, akik védik Károlyit. A „Tanácsköztársaság” vezetői toboroztak ugyan hadsereget, de nem a területi integritás, hanem a vörösdiktatúra megvédése céljából. Ismeretes Kun Béla szikratávirata a békekonferencia elnökéhez, Clemenceau-hoz, amelyben írásban lemond az ország területi integritásáról, hogy esetleg így elérje a vörösuralom fönnmaradását. Összegezve: a Károlyi- és Berinkey-kormányok liberálisaival és szocialistáival, majd a „Tanácsköztársaság” kommunistáival nem lehetett megvédeni az országot. A román, cseh és szerb megszállás és az ország földarabolásának megengedése miatt a hazai baloldal – hangsúlyozom, liberálisok és szocialisták – örökre elvesztették az erkölcsi alapot és a nemzet bizalmát a magyar állam vezetésére” – fogalmaz Raffay Ernő.

A külső okcsoportba tartoznak a nagyhatalmak közötti politikai, diplomáciai, katonai szövetségek érdekei és ezek megnyilvánulásai. Az alap itt a francia-német és angol-német gazdasági és katonai szembenállás. Magyarország a német szövetségben álló Osztrák-Magyar Monarchia alkotóeleme volt, s 1918-1919-ben Clemenceau azt akarta elérni, hogy az angolszász hatalmak által legyőzött Németország soha ne kapjon nagyhatalmi szövetségest maga mellé. Emiatt bomlasztották föl a Monarchiát, benne Magyarországot. A külső okok másika a szomszédnépi okcsoport: ez azt jelenti, hogy már jóval 1914 előtt csehek, románok és szerbek el akartak venni területeket Ausztriától s főleg Magyarországtól. Ez kapóra jött Clemenceau-nak és társainak, hogy Közép-Európában francia befolyási övezetet alakítsanak ki, részben a németek, részben a szovjetek ellen.

A külső és belső okokra jött harmadik tényezőként a katonai vereség és a korszak „kemény emberének”, Tisza István grófnak a meggyilkolása. Erről a tettről szánalmas balos és jobbos (!) történészek még most is azt mondják, hogy valami kóbor katonák ölték meg Tiszát. Miközben Csere Péter jogász-történész kitűnő könyvében megírta a részleteket, magam pedig megírtam, hogy a gyilkosok és eltervezők részben szabadkőművesek, részben balos izraeliták, Pogány-Schwarz József és társai voltak. Végül, negyedik okként említendő a Károlyi-kormány és a vörös diktatúra tevékenysége.  Ezek az okok együtt, egyszerre jelentkeztek; Magyarországnak nem sok esélye volt – vázolta a történész.

Hírdetés

Gróf Apponyi Albert megkísérelte menteni a menthetőt. Emiatt javasolt népszavazást Versailles-ban, amit a szomszéd népek akkori vezetői megakadályoztak. Már csak emiatt is szomorú, hogy 2020-ban ismét ezekkel, a megszállóinkkal vagyunk szövetségben. Amikor Apponyiék megkapták a békeföltételeket a mellékelt térképpel, Apponyi átlátta, hogy itt nem az igazságos helyzet kialakítása, hanem Magyarország földarabolása a cél: azonnal hazautazott s lemondott. A nemes gróf a régi világ erkölcseit képviselte, s korábban meg volt arról győződve, hogy az ország méltányos békét és határokat kap.

A magyarországi szabadkőművesség, együtt a nemzetközivel évtizedeken át küzdött a keresztény magyar nemzetállam ellen. Raffay Ernő újabb könyve készül, amelyben az 1914 előtti francia, belga, portugál és svájci stb. nagypáholyok vezetőinek budapesti útjait, tevékenységét és kapcsolatrendszerét tárja fel s elemzi. 1918 őszétől a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy vezetői, élükön Bókay nagymesterrel, amikor látták, hogy a román, cseh és szerb katonai megszállás tönkreteszi a nagypáholy egész országot behálózó szervezetét, sürgős üzenettel fordultak az egyik francia nagypáholyhoz segítségért. Ahhoz a francia szabadkőművességhez, amelynek páholyai adták a francia kormányok tagjait. Ahhoz a francia szabadkőművességhez, amely 1917-ben összehívta az antant- és semleges országok nagypáholyainak vezetőit, s ezen az értekezleten a budapesti nagypáholy vezetőinek „barátai” megegyeztek a Monarchia (s benne Magyarország) sorsáról.

A francia „testvérek” nem is válaszoltak, csak leüzentek a távoli, legyőzött Budapestre Bókaynak, hogy majd csak a békeszerződés után beszélhetnek egymással.  Akkor derült ki, hogy a budapesti, 75 százalékban zsidó szabadkőművesek teljes kudarcot vallottak. S milyen érdekes, most is működnek Magyarországon olyan páholyok, amelyek a legdurvábban támadják a magyar kormányt – hívja fel a figyelmet Raffay.

A 20. századi legjobb magyar történészek már 1920-ban s utána is megállapították, hogy a hazai liberalizmus és liberálisok konkrét okozói Trianonnak. Tessék elolvasni Szekfű Gyula: Három nemzedék s ami utána következik című tényszerű könyvét. Szekfű szerint, s ezzel egyetértek, a harmadik, 1890 utáni magyarországi liberális nemzedék eladta a hazát, Jászi Oszkár s a Martinovics páholy vezetésével államellenes radikális pártot szervezett, s föladta a magyarság érdekeit. A Martinovics páholy most is működik Budapesten: ők szervezik 1910 óta a kormányellenes tüntetéseket.

Interjújában Raffay kiemelte: “Az európai és hazai baloldalnak két ideológiai irányzata van, a szocializmus és a liberalizmus. Ezek harcolnak a konzervativizmus ellen. A 19-21. század eszmetörténetét és Európa szellemi-kulturális életét e három ideológia küzdelme határozza meg. A konzervativizmus képviseli a nemzetállam, és a kereszténység tartalmi és formai elemeit. A két balos irányzat között léteznek különbözőségek, ám léteznek komoly, a kettőt összekapcsoló azonosságok is. Csak egy példa: ma már liberálisok és szocialisták egyaránt ateisták, azaz istentelenek és keresztényellenesek, valamint liberálisok és szocialisták általában marxisták, de néha trockisták, maoisták stb. Ebből következik, hogy a baloldal két irányzatához tartozó politikusok, értelmiségiek nem tudnak s nem is akarnak azonosulni a nemzeti célokkal. A „határon túli”, az én megfogalmazásom szerint idegen megszállás alatt lévő/élő magyarokat e balosok egyszerűen nacionalista veszélyforrásnak tartják. Innen van, hogy állandóan vitatják például a magyar kormány anyagi-pénzügyi és diplomáciai támogatását. Ez utóbbit egyébként komoly nemzetépítésnek tartom.”

Arra a felvetésre, hogy a Mi Hazánk Mozgalom hatályon kívül helyeztetné az 1921. évi XXXIII. törvényt Raffay úgy reagált: ha a trianoni békeparancsot becikkelyező, azaz magyar törvénnyé emelő törvénycikket megsemmisítené az Országgyűlés, annak óriási erkölcsi következményei lennének: a magyar országgyűlés hírt adna a nagyvilágnak, hogy nem fogadja el Trianont. Ezt egyébként mindegyik szomszédos fővárosban tudják. Szerintem, aki elfogadja a saját hazája szétdarabolását, annak súlyos lelki sérülései vannak. Az ügynek kell legyen folytatása is: Magyarországnak kezdeményeznie kell az 1947. évi „béke” -szerződés újratárgyalását. Azóta ugyanis ilyen „apróságok” történtek, mint megszűnt a kommunizmus, NATO- és EU-tagok lettünk, megszűnt a Szovjetunió, összeomlott a világkommunizmus – tehát meg kell beszélni egy ország és egy nép szétdarabolását „örökre” kimondani akaró jogszabály jelenlegi helyzetét – hívta fel a figyelmet Raffay.

“Most például még a hazánk szétdarabolását annak idején keresztülvivő franciákkal is szövetségesek vagyunk a NATO-ban. Az helytelen, amit a balosok, és a jobbos-liberálisok mondanak, hogy az európai határok megváltoztathatatlanok, azon egyszerű oknál fogva, hogy ez soha nem volt így, s nem is lesz. Az európai határok – s ezt minden magyarnak mondom, azoknak is, akik Románián belül akarnak autonómiát kivívni – adott körülmények között megváltoztathatóak. Erő és akarat kell hozzá, és nagyhatalmi szövetséges. 1990 óta nagyon sok közép-európai határ módosult, mivel a népek tettek ezért. A horvátok háborúztak is határaikért” – húzta alá.

Ébresztő magyarok: az autonómia szép, de megvalósíthatatlan. A rögösebb, ám járható út a határmódosítás Magyarország javára. Legalább egy európai nagyhatalom megnyerése elegendő bizonyos, a trianoni határokkal kapcsolatos kérdések fölvetésére. Erre és csak erre kellene fordítanunk az erőinket – hangsúlyozta Raffay Ernő.

Hunhír.info – Elemi.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »