Az Egyesült Államok kormánya kiemelt európai partnerként tekint Magyarországra

Magyarország és az Egyesült Államok együttműködése a jövőben a gazdasági, üzleti témák felé fordul, építve a jó politikai kapcsolatokra – mondta csütörtökön Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Washingtonban az MTI-nek, miután találkozott Christopher Landau amerikai külügyminiszter-helyettessel.

A magyar politikus tárgyalópartnerét idézve elmondta, hogy az Egyesült Államok kormánya kiemelt európai partnerként tekint Magyarországra.

Magyar Levente hozzátette, hogy a csütörtöki tárgyalás homlokterében az állt, hogy miként lehet gazdasági haszonra átfordítani a jó politikai viszonyt.

„Megállapodtunk abban, hogy az ideológiai alapú és politikai alapú együttműködés helyett a gazdaságra, az üzletre fogunk koncentrálni a következő években”

– mondta, és hangsúlyozta, hogy az új alapokra helyezett együttműködés már rövid távon kézzelfogható eredményeket hozhat az energetika terén.

Hírdetés

A magyar–amerikai külügyminiszter-helyettesi tárgyalás témái között szerepelt a két ország legfelsőbb szintű politikai találkozójának előkészítése is.

„Dolgozunk azon, hogy az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök már a közeljövőben személyesen át tudja tekinteni azt a gazdag kétoldalú agendát, ami a következő években meg fogja határozni a viszonyunkat” – tájékoztatott Magyar Levente.

A Christopher Landauval folytatott tárgyalás hangvételével kapcsolatban megállapította, a baráti fogadtatás is jelzi, hogy a Trump-adminisztráció hivatalba lépésével átalakult a magyar–amerikai viszony.

Magyar Levente hivatalos megbeszélései az amerikai adminisztráció képviselőivel pénteken folytatódnak, amikor a tervek szerint a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának tisztségviselőivel egyeztet.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »