Az Egyesült Államok feloldotta a Ciprus elleni fegyverembargóját

Az Egyesült Államok feloldotta a Ciprus elleni fegyverembargóját

Feloldotta az Egyesült Államok a Ciprus elleni fegyverembargót, a döntést Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök szombaton történelminek nevezte, Törökország hibának minősítette.

Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője jelentette be, hogy Antony Blinken külügyminiszter pénteken feloldotta „a Ciprust érintő, védelemmel kapcsolatos kereskedelmi korlátozásokat”.

Az Egyesült Államok 1987-ben rendelt el fegyverszállítási tilalmat Ciprus egészére, abban a reményben, hogy ezzel elősegíti a török hadsereg 1974. évi inváziója óta megosztott sziget újraegyesítését. Akkori döntésével Washington a fegyverkezési versenyt is korlátozni kívánta, és azt remélte, hogy sikerül előmozdítani a görög többség és a török kisebbség közötti békés rendezést.

Az amerikai kongresszus 2019 decemberében már enyhített a fegyverembargón, hogy lehetővé tegye nem halálos katonai felszerelések exportját.

A teljes feloldásról szóló mostani rendelkezésre reagálva Nikosz Anasztasziadisz ciprusi államfő a Twitter-oldalán azt írta:

Hírdetés

Történelmi döntésről van szó, amely a két ország közötti stratégiai viszony erőteljes fejlődéséről tanúskodik, beleértve a biztonság területét is”.

A török külügyminisztérium viszont azt közölte, hogy határozottan elítéli a fegyverembargó feloldását. A döntés „fegyverkezési versenyt indít el a szigeten, sértve a Földközi-tenger keleti medencéjének békéjét és stabilitását” – áll az ankarai közleményben, amely felszólítja az Egyesült Államokat, hogy vizsgálja felül a döntését, és folytassa a sziget két felével kapcsolatos kiegyensúlyozott politikáját.

Ankara szerint a döntés tovább erősíti a ciprusi görögök hajthatatlanságát is, és kedvezőtlenül hat a ciprusi kérdés rendezésére.

A nemzetközileg el nem ismert Észak-ciprusi Török Köztársaság elnöke, Ersin Tatar szombaton a TRT Haber török televízióban úgy nyilatkozott: „Az embargó feloldásával a görög ciprióták támadófegyverekhez jutnak. Ez túlmegy a védelem keretein és növelni fogja a feszültségeket”.

Washington azzal a feltétellel vonta vissza az embargót, ha Nicosia nem engedi meg, hogy orosz hadihajók a kikötőit használják. Amerikai vezetők ugyanis attól tartottak, hogy az embargó közelebb viszi Ciprust Oroszországhoz. Nicosia 2015-ben megállapodást írt alá Moszkvával, amelynek értelmében az orosz hadihajók behajózhattak a kikötőibe.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »