Az egy éve elhunyt Kozma Imrére emlékezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Az egy éve elhunyt Kozma Imrére emlékezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Egy évvel ezelőtt, október 17-én hunyt el Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi tartományának korábbi delegátusa. Kozma Imrét, a budapesti Szent István-bazilika altemplomában helyezték örök nyugalomra, sírja egyénileg nem látogatható, halálának évfordulójára ezért országos zarándoklatot hirdetett a karitatív szervezet.

Október 17-én, az évforduló napján az ország minden tájáról mintegy 550 résztvevő érkezett az eseményre, melynek során a bazilikában 18 órától emlékmisét mutatott be Martos Levente Balázs, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, majd megnyitották az altemplomot, és az érkezők sorokban elvonulva tiszteletüket fejezhették ki Kozma Imre sírja előtt.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményei és önkéntes csoportjai ezen a napon a szervezet alapító elnökére emlékeznek. Az 1963-ban pappá szentelt Kozma Imre szókimondó prédikációi sokakat megszólítottak, tanításai hatására százak vállaltak segítő feladatokat, a nyolcvanas években így alakult ki körülötte egy önkéntesekből álló hálózat, amely később a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapját adta. 1989-ben a Budapesten várakozó keletnémet menekültek befogadásával, majd a romániai forradalom alatt végzett humanitárius munkájával, a délszláv háború éveiben a lakosság menekítésével történelmet formáló szereplővé vált. Az általa vezetett Máltai Szeretetszolgálat napjainkra az ország egyik legnagyobb karitatív szervezete lett, 350 intézményében és 120 önkéntes csoportjával naponta 17 ezer emberről gondoskodik.

1997-ben Kozma Imre belépett az Betegápoló Irgalmasrendbe, mely irányítása alatt megerősödött, és kórházaival a hazai egészségügyi ellátás jelentős szereplőjévé vált. A rend magyarországi szervezetében két és fél évtizeden át, 82 éves koráig viselt tisztséget.
Pályafutását több mint 30 tekintélyes kitüntetéssel ismerték el, többek között Príma Primissima Díjjal, Magyar Örökség Díjjal, de megkapta a Francia Becsületrendet és az Európai Polgár címet is, és számos település választotta díszpolgárává.

Hírdetés

Fotó: Magyar Kurír / Lambert Attila

Szentbeszédeit három évtizeden át rögzítették a templomi közösség tagjai, hogy mondatait leírva, az utókornak is megőrizhessék tanításait. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat több mint 1200 beszédének hangfelvételét, illetve ezek leiratát, vele készült interjúkat és róla forgatott filmeket tett közzé a https://kozmaimreatya.hu/ oldalon.

Forrás: Máltai.hu

Fotó: Kovács Bence/Máltai.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »