Hizsnyai Tóth Ildikó műfordító, egyetemi oktató a pandémia kitörését, a legkeményebb lezárásokat Kínában élte át. Erről és hídőri küldetéséről mesélt a párkányi hallgatóságnak Kínai hétköznapok magyar szemmel címmel.
A hídőr művészeti projektet 16 évvel ezelőtt Frühauf Károly párkányi származású vállalkozó hívta életre a feleségével együtt. Három vagy hat hónapos rezidens programra lehet jelentkezni. A helyiséget a város bocsátja a művészek rendelkezésére, a szervezést pedig a Párkány és Vidéke Kulturális Társulás látja el. Ildikó két év kínai tartózkodás után kapcsolódott be a párkányi hídőr programba. Tulajdonképpen egy dél-afrikai művész helyett „ugrott be”, aki az utolsó pillanatban nem tudott beutazni az országba.
Létrehozott egy közösségi platformot és a hídőrházban egy chatszobát is kialakított. Oda maszkban, fertőtlenítéssel lehetett belépi, kényelmetlen széken ülve kellett tartani a távolságot. Ez a tény rámutatott arra is, hogy most már a személyes találkozások se egymás nyakába borulásával valósulnak meg. Ennek ellenére minden erőnkkel arra kell törekedni, hogy a közösségen belüli élő kapcsolat sose szűnjék meg, mondta.
Ahány ház, annyi Vuhan
A leköszönő hídőr kétéves kínai tartózkodásáról is mesélt. Hszián városában a Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén oktatott magyar nyelvet és irodalmat.
Amikor elvállalta az állást, úgy gondolta, a tanítás mellett bejárja majd az országot, ehelyett másfél évig karanténban élt. A járvány kirobbanásakor drasztikus intézkedések léptek érvénybe, „kiesett” a wifi, a Google elérhetetlen volt. Be voltak zárva egy szobába, és a járványintézkedéseket határozottan és szigorúan betartatták.
Sokkal később már sétálhattak a kampusz parkjában, egy-két alkalommal elmehettek bevásárolni a közeli boltba. Felidézte azt az esetet, amikor lengyel kollégája úgy döntött, hogy a szemeszter végeztével elvonul a közeli pagodába. Leadta mobiltelefonját és meditációval teltek napjai. Amikor két hét múlva kijött, egyáltalán nem tudta, mi történik. Mobiltelefonját ellepték a különböző járványutasítások, valami ismeretlen, számmal jelölt vírusról szóltak a hírek, nem is engedték vissza a szállásra. Annyira megrémült, hogy visszamenekült a pagoda magányába és ki se jött a korlátozások feloldásának végéig.
A továbbiakban az emberek már egyáltalán nem foglalkoztak a járvánnyal. Ez talán azért is volt, mert a szabályok egységesek voltak és mindenkire vonatkoztak, nem volt megkülönböztetés idős és fiatal, oltott és oltatlan között. Amikor Európában is terjedni kezdett a vírus, látta, micsoda zűrzavar uralkodott, egymásnak ellentmondó rendeletek láttak napvilágot. Ekkor született meg elméjében a találó mondás: Ahány ház, annyi Vuhan.
A kínai diákok többsége nem maga választja a magyar nyelvtanulást
Ezt a diákok is elfogadják annak ellenére, hogy nem nagyon tudják, hol van Magyarország, és semmi viszonyuk nincs a nyelvhez. A tanulásban szorgalmasak, gyorsak és pontosak. Amikor megismerkednek az irodalmi alkotásokkal, lenyűgözi őket a magyarok harci kedve és szabadságvágya.
Ildikó hídőrségének záró előadásán videókat mutatott be a közönségnek, a tizenhárom milliós Hsziánról, az ottani életmódról, ételekről és diákjai magyar nyelvű megnyilvánulásairól.
– Kínában más az élet ritmusa, a szokások, a kínai kommunizmus a hazai ‘80-as évek hangulatát idézik. A helyiek szeretik a kényelmet, ahogy kiszabadulnak a kötelezettségek alól, máris azt csinálják, amit szeretnek. Azonnal tudnak reagálni a változásokra, de gyorsan tudnak „lapozni” is. Türelmesek, fegyelmezettek, néha rosszul éreztem magam, hogy csak én vagyok elégedetlen – mondta a beszélgetés végén Ildikó.
Megjelent a Magyar7 2022/10. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
