Az egészségügyi tárca rendelők létesítését támogatja

Az egészségügyi tárca rendelők létesítését támogatja

Az egészségügyi minisztérium idén 30 általános és gyermekorvosi rendelő létrehozásának támogatását tervezi. Erről Eduard Heger megbízott kormányfő és egyben ideglenesen megbízott egészségügyi miniszter sajtótájékoztatón számolt be Aranyosmaróton.

A megújulási terv szerint új rendelők létrehozására 2025-ig több mint 10 millió eurót különítenek el. Az egészségügyi tárca felhívására 27 támogatási kérvény érkezett, ebből 21 volt sikeres, kettő még értékelés alatt áll és 12 szerződést kötöttek meg.

A kérvények közül 8 gyermekorvosi rendelő, 19 pedig körzeti orvosi rendelő létesítésére vonatkozott. „A kérvényezőkkel folyamatosan kötjük a szerződéseket. Ezzel egy sokéves problémát oldunk meg, mellyel az előző kormányok nem foglalkoztak“ – jegyezte meg Heger.

Hírdetés

Az egészségügyi minisztérium a felhívást 2025-ig évente meghirdeti, a legközelebbit idén a harmadik negyedévre tervezik, akkorra  Michal Palkovič egészségügyi államtitkár szerint több változtatást terveznek.

„A legközelebbi felhívásunkat már a megyeelnökökkel együttműködve, javaslataikat figyelembe véve tesszük közzé. Arra is törekszünk, hogy az célzottan azokra régiókra irányuljon, ahol a legnagyobb az orvoshiány“ – árulta el. Megfontolják azt a változtatást is, hogy az orvosok szakmai pályafutásának vizsgálatát három évről egy évre rövidítik és igyekeznek olyan orvosokat megnyerni a Szlovákiába való visszatérésre, akik jelenleg külföldön dolgoznak. Mérlegelik a hozzájárulás összegének emelését is.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »