Az egészségügyi tárca arra kéri Kollárékat, hogy ne vessenek gátat a reformnak

Az egészségügyi tárca arra kéri Kollárékat, hogy ne vessenek gátat a reformnak

Az egészségügyi minisztérium arra kéri a Sme rodina koalíciós mozgalmat, hogy ne vessen gátat az egészségügyi reformnak a vidéki emberek érzelmeire hatva – tájékoztatott Zuzana Eliášová szóvivő hétfőn. A tárca Boris Kollár (Sme rodina) házelnök hétfői kijelentéseire reagált. Utóbbi hangsúlyozta: ellenzi, hogy bezárják a trsztenai kórházat.

„Az egészségügyi minisztérium képviselői a szóban forgó politikai párt tagjainak múlt héten világosan elmagyarázták, hogy egyetlen kórházat sem fogunk bezárni. A találkozón elhangzott, hogy a kórházhálózat optimalizálása az általános járóbeteg-szakellátás reformjával együtt színvonalasabb egészségügyi ellátást fog eredményezni, valamint jobb munkakörülményeket fog biztosítani az egészségügyi dolgozóknak” – fejtette ki Eliášová. Hozzátette: mindez azt jelenti, hogy a páciens már nem fog tanácstalanul „kóvályogni” a rendszerben, hanem pontosan tudni fogja, hol juthat hozzá a szükséges és megfelelő egészségügyi ellátáshoz. „A szlovák egészségügynek égető szüksége van a reformra, és a jelenlegi kormány nem fél megvalósítani azt. Ráadásul több mint egymilliárd euró értékű európai támogatás is motiválja a reformot. A dotáció feltétele éppen a reform” – hangsúlyozta a szóvivő.

Hírdetés

Kollár hétfőn, a trsztenai kórházba tett látogatás után kijelentette: elfogadhatatlan, hogy a reformok az emberek ellen irányuljanak. Hozzátette: igyekezni fog meggyőzni minél több koalíciós képviselőt, hogy lépjenek fel ez ellen. Kollár nem érti, miért nem ott hajtják végre a reformokat, ahol azokra szükség lenne.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »