Az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről dönthet a kormány

Az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről dönthet a kormány

A jövő heti utolsó kormányülésen születhet végleges döntés az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről. Ha a kabinet jóváhagyja Takács Péter egészségügyi államtitkár javaslatát, mintegy 180-200 milliárd forintos forrásból két részletben, 2023 és 2024 elején nőhet a bérük

– értesült a Népszava

A napilap korábban azt írta, hogy az alap- és középfokú végzettségűeknek e két alkalommal együtt átlagosan 32 százalékos, míg diplomásoknak átlagosan 55 százalékos emelést javasol az erről szóló koncepció.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke elmondta: a közelmúltban többször is egyeztettek Takács Péter államtitkárral a bérfejlesztésről, bíznak benne, hogy a januári, a korábban már jelzett 10 százalékos orvosi béremeléssel együtt megkapják szakdolgozók is a maguk első lépcsőjét. 

Hírdetés

Most a jövő év elején legalább egy olyan léptékű emelésre, azaz minimum plusz 30 százalékra lenne szükségük, amellyel nemcsak megőrizheti az egészségügy más ágazatokkal szemben a versenyképességét, de még egy kis előnyt is szerezhet

– tette hozzá.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke elmondta: egyre nagyobb a bérfeszültség, mind nehezebben viselhető el, hogy a szakdolgozók fizetései ennyire lemaradnak az orvoskollégáikétól.

A jelenlegi magas infláció mellett több műszakot vállalva sem tudnak megélni a fizetésükből. Ezért egyre több dolgozó mondja fel az úgynevezett önkéntes túlmunkára vonatkozó szerződését, és sokan döntenek úgy, hogy elhagyják a szakmát

– hívta fel a figyelmet a FESZ elnöke.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »