Az egekbe magasztalják a török válogatott teljesítményét – lapszemle

Az egekbe magasztalják a török válogatott teljesítményét – lapszemle

Törökország 19 év után tudta legyőzni a magyar válogatottat Budapesten. A Nemzetek Ligája osztályozó mérkőzése után a török lapok a Real Madrid sztárjának, Arda Gülernek a játékát és azt is kiemelték, hogy válogatottjuk először szerepelhet a legerősebb, A-ligában.

Amint arról beszámoltunk, a labdarúgó Nemzetek Ligája vasárnapi osztályozóján a török válogatott 3–0-ra győzött a Puskás Arénában Magyarország ellen és az A-ligába került a 6-1-es összesítéssel zárult párharc után.

A Nemzeti Sport török lapszemléje szerint a Sabah történelminek nevezi a győzelmet, hiszen a törökök először jutottak fel az NL A-ligába. A lap szerint ehhez elengedhetetlen volt Ugurcan Cakir első félidei védése, amikor még 0-0-ás állásnál megfogta Gazdag Dániel ziccerét.

A Hörriyet azt emeli ki, hogy a török válogatott 19 év után nyert idegenben Magyarország ellen. Legutóbb 2006. október 7-én jött nekik össze ez a bravúr.

Hírdetés

A Fanatik arról írt, hogy a török válogatott két perc alatt eldöntötte a magyarok elleni meccset – az isztambuli lap szerint az első félidő hajrájában gyors egymásutánban szerzett két gól megpecsételte Magyarország sorsát.

A Milliyet napilap Arda Güler teljesítményét emelte ki értekezésében. Mint írták, a törökök 20 éves tehetsége játékával és góljával üzenetet küldött a Real Madrid vezetőedzőjének, Carlo Ancelottinak, hogy több játéklehetőséget érdemel a spanyol együttesben.

A SporX sportlap botrányosnak minősítette a magyar szurkolók viselkedését, amiért többen fütyültek a török himnusz alatt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »