Az eddigi legsúlyosabb és legundorítóbb (hazug) támadás Soros-ügyben a nyugati médiában

Az eddigi legsúlyosabb és legundorítóbb (hazug) támadás Soros-ügyben a nyugati médiában

Sorost védelmezve két támadás olvasható itt: a V4 országokat lövik (erről a Breitbart), majd pedig egy példátlanul aljas támadás Orbán Viktor ellen Soros-ügyben az Euractivon egy izraeli-amerikai újságíró tollából. Természetesen az antiszemita fegyverről van szó, de csúcsra járatva.

Igazán jó lenne, ha eddig ezek a támadók lennének annyira tisztességek, hogy mérlegelnék azt, vajon Sorost nem ugyanúgy támadnák szerte a világon, beleértve az USA-t, mert egy aljas rohadék és akkor is ugyanúgy rühellenék, ha buddhista vagy vuduista lenne.

Arról se Trump tehet, hogy amikor Sorost, Yellent (a Fed elnökét támadta) és Blankfeint (Goldman Sachs), akkor nem antiszemitizmus miatt tette, mert őket ugyanúgy kipellengérezte volna kampányreklámjában, ha mindhárom tót lett volna.

BREITBART

A visegrádi négyek javaslatokat állítanak össze, hogy visszavegyenek az Európai Uniónak adott hatalomból a lengyel, magyar, szlovák és cseh kormány javára. A V4-eket azonban támadják a „George Soros globalista milliárdos által finanszírozott civil szervezetek”.

A V4 államok egy ennek megfelelő értelmű közös dokumentumon dolgoznak, amellyel a római nyilatkozatot akarják módosítani és azt a római szerződés aláírása hatvanadik évfordulóján, márciusban kívánják benyújtani.

Hírdetés

Elsősorban a varsói és budapesti kormány ütközött több esetben Brüsszellel az elmúlt időkben és azon dolgozik, hogy erre válaszul növelje a visegrádi országok együttműködését.

Katarzyna Pelczynska-Nalecz, a lengyelországi Stefan Batory Alapítványnál működő Nyílt Európa Program igazgatója azért panaszkodott, mert „a tagállamok szuverenitásának erősítése káros Lengyelország európai pozíciójára nézve”.

Folytatás:

http://demokrata.hu/hir/kulfold/george-soros-es-orban-viktor

 

 

Megosztás:


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »