Az eddigi legnagyobb telefonos csalóhálózatot számolták fel Nagy-Britanniában

Világszerte több mint 100 millió font (48 milliárd forint) kárt okozó telefonos csalók nemzetközi hálózatát számolta fel a brit rendőrség egy országok közötti együttműködés keretében – közölte a londoni rendőrség, a Scotland Yard csütörtökön.

A nemzetközi bűnszövetkezet az iSpoof.cc oldal köré szerveződött, amelynek fénykorában 59 ezer felhasználója volt. A felhasználók havi 150 és 5000 font közötti összegeket fizettek a telefonos csaláshoz szükséges szoftverek használatáért. A csalók a szoftver segítségével álcázni tudták telefonszámukat, hogy úgy tűnjön, mintha bankok, az adóhivatal vagy más állami szervek munkatársai lennének.

Illegális úton megszerzett banki adatok segítségével próbálták megtéveszteni áldozataikat, akiknek azt mondták, hogy gyanús pénzmozgást figyeltek meg a bankszámlájukon. Ezt követően utasították őket, hogy árulják el a jelszavukat – magyarázta a Scotland Yard. Emberek ezreit csalták így tőrbe.

Az elmúlt hetekben 120 gyanúsítottat vettek őrizetbe Nagy-Britanniában, köztük az iSpoof egyik feltételezett, Londonban élő adminisztrátorát – tette hozzá a rendőrség, amely szerint az eddigi legnagyobb ilyen jellegű bűnszövetkezetet göngyölítették fel a szigetországban.

Rendőrségi adatok szerint a weboldal felhasználói világszerte több mint tízmillió hamis telefonhívást bonyolítottak le az idei év januárja és augusztusa között. Ezek mintegy negyven százalékát az Egyesült Államokban, harmincöt százalékát pedig Nagy-Britanniában hajtották végre.

Hírdetés

Csak az Egyesült Királyságban 48 millió fontot (23 milliárd forint) sikerült kicsalniuk áldozataiktól, de az összeg ennél jóval magasabb lehet, mert az emberek gyakran nem tesznek feljelentést – árulta el a rendőrség.

Az egyik áldozattól hárommillió fontot szereztek, és a feljelentést tevő 4785 ember átlagos vesztesége tízezer font volt.

A 2020 decemberében létrehozott iSpoof több mint hárommillió font (1,4 milliárd forint) profitot termelt tulajdonosainak.

Hollandiában és Ukrajnában a honlaphoz tartozó szervereket foglaltak le. Nagy-Britannián kívül Hollandiában, Ausztráliában, Franciaországban és Írországban is őrizetbe vettek gyanúsítottakat.

A brit rendőrség a 2021 júniusában kezdődött nyomozás során az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezetével (Europol), az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) és más országok hatóságaival is együttműködött.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »