Az autógyártók tömeges elbocsátásokat jelentenek Európában

Az autógyártók tömeges elbocsátásokat jelentenek Európában

A koronakrízis egyik következményeként az autóipar nagy válságot él meg. Több autótársaság számol be tömeges elbocsátásokról, és ez miatt akár több százezer ember veszítheti el munkáját Európában.

A szakértők szerint, az európai vállalatok előnye eddig az volt, hogy bevezették a kurzarbeitet, és ezért sikerült a munkaerőt megtartani.

Azonban ez a támogatás hamarosan megszűnik, így az elkövetkezendő hónapokban sokkal nagyobbak lesznek az elbocsátások.

A francia Renault autógyár már bejelentette ezt a lépést, összesen 15 000 embert engedett el, tehát az alkalmazottak 10%-át.

A termelés korlátozásakor nagyobb figyelmet fog fordítani a jövedelmezőbb modellekre. A francia társaság több mint kétmilliárd eurót takarítana meg a következő öt évben.

Egy másik nagy cég, amely szintén bejelentette a tömeges elbocsájtásokat, az a svéd teherautó és gépipari cégek gyártója az AB Volvo. Az év második felében világszerte több mint 4000 adminisztratív munkahelyet akar megszüntetni, amelyből 15%-ék tanácsadói pozíció. A svéd vállalat ezt a koronavírus-járvánnyal igazolja, amely befolyásolta a termékei iránti keresletet. Ez idáig az AB Volvo összesen 104 000 embert foglalkoztatott.

Hírdetés

A japán Nissan Motor autógyár szintén csökkenteni akarja azalkalmazottainak számát, különösen Európában. Az autóiparcégből összesen 20 000 embert bocsátanak el és fontolóra veszik a barceloniai gyár bezárását is.

A koronakrízist még a luxusmárkák is megérezték. A McLaren Group 4 ezer alkalmazottja közül 1200 embert bocsátanak el. A brit Bentley cég, amely a német Wolkswagen csoporthoz tartozik alkalmazottainak negyedét, ezret bocsátanának el.

Azt még nem tudni, hogy a koronakrízis milyen mértékben befolyásolja a szlovákiai autógyártók foglalkoztatását.

A járvány miatt azonban mind a négy szlovákiai gépjárműgyártó felfüggesztette a termelését. Ez azt eredményezte, hogy a legtöbb Szlovákiában működő beszállító is jelentősen csökkentette a termelését vagy bezárta az üzemét.

A szakértők szerint legkorábban az autóipar 2020 harmadik negyedévében veheti fel a teljes fordulatot. .

Az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége emlékeztet arra, hogy a 2018-as válság alatt körülbelül 440 000 alkalmazott vesztette el munkahelyét az autógyárakban, illetve a beszállító vállalkozásoknál.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »