Az ausztriai államfő szerint minden nőnek muszlim fejkendőt kellene hordania

Felháborodást keltett Ausztriában Alexander Van der Bellen államfő azon kijelentése, hogy minden nőt meg kell kérni, a vallási okok miatt fejkendőt viselők iránti szolidaritásból maga is viseljen fejkendőt – számoltak be az osztrák lapok csütörtökön.

Van der Bellen egy korábban tett, de most nyilvánosságra hozott nyilatkozatában azt mondta, eljön az idő, amikor az iszlamofóbia miatt minden nőt meg kell erre kérni.

A lapok arról számoltak be, hogy Alexander Van der Bellen a bécsi Európai Unió Házban még márciusban tartott pódiumbeszélgetésen arról is beszélt, hogy a német megszállás idején a nem zsidó származású dánok a zsidókkal való szolidaritásuk miatt maguk is felvették a sárga csillagot.

A Kurier című osztrák lap arról írt, hogy az államfő elkövette első hibáját, míg a Die Presse kommentárja arra tér ki, hogy az államfőnek megszólalása előtt át kellene gondolnia mondanivalóját, ahogyan addig tette.

Hírdetés

Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) főtitkára “integrációpolitikai ámokfutásnak” nevezte az államfő kijelentését és azt mondta, hogy az államfőnek inkább segítenie kellene a fejkendőviselés által elnyomott nők harcát az iszlám férfiak korlátozásai ellen.

Carmen Schimanek, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nőügyi felelőse arról beszélt, hogy Van der Bellen ígérete ellenére nem lett minden osztrák államfője. Az elnök kijelentése ellen tiltakozott a Team Stronach ellenzéki párt is.

A Van der Bellen Facebook-oldalán közzétett magyarázat szerint az államfő a fejkendőt viselők megbélyegzése ellen akart szót emelni, hiszen meglátása szerint egyre inkább nyílt ellenszenvnek vannak kitéve Ausztriában. “Az államfő ezt az elfogadhatatlan helyzetet bírálta” – olvasható az állásfoglalásban.

mti


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »