Az AUR miatt támadják Orbán Viktort (Kampánytémává váltak a román szélsőségesek)

Az AUR miatt támadják Orbán Viktort (Kampánytémává váltak a román szélsőségesek)

Közös online sajtótájékoztatón állította pénteken Gyöngyösi Márton, a Jobbik európai parlamenti képviselője és Fazakas Attila, a baloldali összefogás Fejér megyei jelöltje és nemzetpolitikai felelőse, hogy Orbán Viktor kormányfő a román nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnökével, George Simionnal „parolázott”, és asztalhoz ült a konzervatív pártok múlt hét végi madridi tanácskozásán.

A valóság ezzel szemben az, hogy az AUR-t nem hívták meg, Simion pedig a magyar kormányfő közelébe se került. A madridi találkozóval kapcsolatban több sajtótermék is azt írta, hogy jelen volt Simion is, aki erről maga számolt be a Twitteren. A politikus valóban el is utazott a madridi találkozóra, csakhogy ahogyan azt Jorge Buxadé is megerősítette a Magyar Hírlapnak, az egyetlen romániai párt, amelyet meghívtak a találkozóra, és amelynek a delegációja részt is vett a tárgyalásokon, az Aurelian Pavelescu által képviselt Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNȚ-CD) volt.

A G4 Media cikkéből kiderült, hogy Simiont nem hívták meg, és amikor mégis megjelent, némi szóváltás után végül a biztonságiak vezették ki. A Nethuszár szemléje szerint a román sajtó többször is kereste Simiont azzal kapcsolatban, mi történt, a politikus pedig kitartóan tagadta, hogy – ahogyan azt a szervezők többször is nyilatkozták – elküldték volna.

Hírdetés

„Az AUR bejutásának körülményeiről a szervező VOX illetékesei román médiumoknak nyilatkozva trükkös módszerekről számoltak be. Egy dolog biztos: szemben a baloldal állításaival, az AUR képviselője nem kapott meghívást a madridi csúcstalálkozóra, jelenlétük fel sem merült, következésképpen nem is csatlakoztak a deklarációhoz” – egyértelműsítette a Magyar Hírlapnak Balázs Ádám Samu, a Fidesz külügyi titkárságvezetője.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője felháborodott hangú bejegyzésben reagált a Gyöngyösiék sajtótájékoztatóján elhangzottakra: „Gyöngyösi Márton egy bődületesen nagyot hazudott! Jó, hogy nem szakadt rá a plafon a Gyurcsány–Dobrev-villában!” – fogalmazott Hidvéghi, majd a jobbikos képviselő „zsidó listás” botrányára visszautalva megjegyezte: „Gyöngyösinek egyébként nem ez volt az első olyan mutatványa, amely után az ember a fejét fogja.”

„Még a jobbikosok szerint is gyomorforgató, amit a Jobbik művel. Amellett, hogy a baloldal álhírével erőlködnek, tényleg az a Jobbik beszél nemzetpolitikáról és »magyargyűlöletről«, amelyik lefeküdt annak a Gyurcsány-féle baloldalnak, amely gyűlöletkampányt folytatott és ma is folyamatosan hergel a külhoni magyarok ellen?! A baloldal miniszterelnök-jelöltje ma is összevissza beszél a külhoni magyarokról, simán lemigránsozza az erdélyieket, és még simábban elvenne tőlük minden jogot és támogatást Gyurcsányék kedvéért” – írja a Fidesz közleménye.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »