Az ATV persze primitíven zsidózhat

Kemény kérdéssel indít- válaszolta az ATV Egyenes Beszéd Kontrában a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.

Zsidók beléphetnek majd ebbe a pártba?- kérdezte Krug Emília a műsorban Novák Elődöt. „Kemény kérdéssel indít”- válaszolta a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, majd elmondta, készülő alapszabályuk nem tartalmaz ilyen kitételt és nem akarnak felekezeti kérdésekbe bocsátkozni.
Novák szerint abban a vitaindító 20 pontban, amit eddig közzétettek, a cigányügyi támogatások felülvizsgálatát is szorgalmazzák és itt leírták azt is, hogy nem rasszisták, hanem azok azok, akik szerintük bőrszín alapján milliárdokat osztogattak.

A volt jobbikos politikus elmondta, kezdeményeznék, hogy dupla büntetéssel legyenek sújthatók a bűnöző politikusok és továbbvinnék azt a kezdeményezést is, amit még jobbikosként fogalmaztak meg a bérrabtartásról.

Novák Előd elmondta, személyes véleménye, hogy jobb lehetne Magyarországnak az EU-n kívül, de mozgalmuk nem mondja azt, hogy holnap lépjünk ki az Európai Unióból, azt szeretnék, hogy legyen erre a lehetőségre egy forgatókönyv.

Hírdetés

A Mi Hazánk Mozgalom alelnökét kérdezték több, korábban botrányt kiváltó nyilatkozatáról is a műsorban. 2015-ben, az év elején az újév napján elsőként született Rácz Péter Rikárdóról például azt írta, hogy mellette „szerencsére szaporodik a magyar is néhol”. Amikor Krug Emília, Benyó Rita és Balogh Judit felelevenítették a történetet, Novák egy borítékot adott át nekik, amiben leírta előre, hogy biztos benne, hogy ezt előveszik vele szemben a vitában.

Ma sem bánja azt a kijelentését, szerinte szimbolikus jelentősége van egy új évben az első megszületett gyermek nevének.

Arról is beszélt, hogy nem gondolja, hogy a magyar állampolgárság egyet jelentene a magyarsággal, de örül neki, ha egy cigány származású magyar állampolgárnak van magyar identitása is. Itt ismét kitért romaügyi programjukra, majd elmondta, nem szeretnének bőrszín alapján osztogatni milliárdokat. A közbeszólásra, hogy miért bőrszínezik, vannak például „hófehérbőrű romák” is, Novák megjegyezte: „vannak pikáns történetek”.

A Jobbikkal kapcsolatban azt mondta, nem szeretne már vele foglalkozni, nagyon komoly kötődése van a párthoz a mai napig. Nováknak felidézték a műsorban egy korábbi nyilatkozatát, amelyben azt fejtegette, hogy elképzelhetetlen, hogy csináljon egy ellen-Jobbikot, mivel a pártot saját gyerekének tekinti és, ha gyermeke meg is tagadná, ő sosem tenne ilyet. Erre a politikus azt mondta, Dúró Dóra kizárása után nem volt hova hátrálniuk. Állítása szerint egyébként a Jobbik kongresszusán, miután Gyöngyösi Mártont megválasztották, azt követően pár perccel már arról beszélt, hogy meg kell vizsgálni, Dúró Dóra maradhat-e a frakcióban, miután Toroczkai László mellett elnökjelöltként indult a tisztújításon.

Megkérdeztük Novák Elődöt, zsidók beléphetnek-e az új pártjukba


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »