Az Átkozott Katonákra emlékeztek a lengyelek

Március 1-én az Młodzież Wszechpolska, a Nemzeti Radikális Tábor és a Nemzeti Mozgalom demonstrációt szervezett az Átkozott Katonák emlékére. Az ünnepeket azonban nem tartották tiszteletben az antifasiszták és megpróbálták megakadályozni a felvonulást.

A szélsőbalos csőcselék a szokásos “No Pasaran!”, “Varsó mentes a fasizmustól!” bekiabálásokkal próbálkoztak, de voltak olyanok is, akik sarlókalapácsos zászlóval hívták fel magukra a figyelmet.

 

A balliberális RTL Híradó viszont érdekesen tálalta a történteket:

(Először is nem március 2.-án volt az esemény, hanem március elsején)

Hírdetés

Összetűzések voltak a lengyel fővárosban a lengyel hazafiak és a rendőrök között.

A rendőrök fel akarták oszlatni a hazafiak tüntetését, aminek az volt a jelmondata:

MEG KELL ÁLLÍTANI A LENGYEL-ELLENESSÉGET! 

Ezzel a legújabb holokauszttörvénnyel kapcsolatos felháborodásukra utaltak. Világszerte hevesen bírálják a törvényt, legfőképpen Izraelben. A II. Világháborúban a zsidó holokauszttal kapcsolatban börtönnel fenyegetik azokat, akik a náci rémtettek elkövetésébe belekeverik a lengyeleket.

A varsói összecsapásokban többen megsérültek, többeket őrizetbe vettek.

UltraInfo


Forrás:ultrainfo.hu
Tovább a cikkre »