Az ÁSZ nem vette át az általa kért dokumentációt, ezért a Jobbik ellen indított nyomozást az ügyészség

Az ÁSZ nem vette át az általa kért dokumentációt, ezért a Jobbik ellen indított nyomozást az ügyészség

Nyomozást rendelt el az ügyészség a Jobbik számvevőszéki ellenőrzésével összefüggésben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) beadványa alapján – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-vel pénteken.

Bagoly Bettina tájékoztatása szerint az ÁSZ jelzését az abban foglaltak alapján a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség feljelentésként értékelte és "számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségszegés vétségének gyanúja miatt" pénteken nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.

A kerületi ügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg a nyomozás lefolytatásával, amelynek határideje december 6., de indokolt esetben a határidő meghosszabbítható.

Az ÁSZ kedden jelentette be, hogy az ügyészséghez fordult, mert álláspontja szerint a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését. Közleményük szerint a szervezet a július 10-én nyilvánosságra hozott, második félévi ellenőrzési terve alapján augusztus 10-én kezdte meg a Jobbik gazdálkodása törvényességének ellenőrzését, ám a párt a számvevőszék többszöri megkeresése ellenére sem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének.

A Jobbik visszautasította, hogy ne működött volna együtt a számvevőszékkel. Volner János, a párt frakcióvezetője az ÁSZ fővárosi székháza előtt tartott keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: csak "büdös", harmadik világbeli diktatúrákban kényszerítenek arra közintézményeket, hogy megpróbáljanak leszámolni az ellenzék vezető erejével.

Hírdetés

A frakcióvezető azt mondta, pártja minden alkalommal eleget tett beszámolási kötelezettségének, és törekedett arra, hogy mindenben együttműködő legyen az ÁSZ ellenőreivel. Az azonban nem normális – tette hozzá -, hogy a hatóság akkor akar ellenőrizni, amikor a gazdasági igazgató szabadságon van, miközben a törvény ötnapos határidőt biztosít a kért iratok rendelkezésre bocsátására.

Volner János és Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója megpróbálta átadni a kért dokumentációt az ÁSZ székházában, de Volner János közlése szerint a számvevőszék megtagadta az iratok átvételét, arra hivatkozva, hogy az törvényellenes lenne.

Az ÁSZ ugyanakkor az MTI kérdésére fenntartotta, hogy a Jobbik – többszöri megkeresés ellenére – nem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének és ezzel akadályozta az ellenőrzés lefolytatását. A számvevőszék a párt sajtótájékoztatójára reagálva azt írta: a Jobbik parlamenti frakcióvezetője és gazdasági igazgatója az ÁSZ épülete előtt tartott sajtótájékoztatón "a törvények megkerülésével próbált iratokat átadni" az ÁSZ-nak, a dokumentumokat a vonatkozó törvényi előírások értelmében nem vehették át.

A Btk. szerint aki az ÁSZ ellenőrzése során megszegi vonatkozó törvényben meghatározott közreműködési kötelezettségét, és ezzel akadályozza az ellenőrzést, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel, ha meghiúsítja az ellenőrzést, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(MTI)

Már a Jobbik felszámolását emlegeti a "köz"tévében a Fidesz által pénzelt "kutatóközpont" igazgatója

Rendőrök fogadták a Jobbikot az Állami Számvevőszéknél


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »