2017. június 19. Jól jegyezzük meg ezt a dátumot. Ma született meg az Orbán-rezsim Hazafias Népfrontja. Ma vált hivatalossá az, mit már régen sejthettünk, amit már évek óta pletykáltak, de eddig még nem ismertek be: az MSZP a Fidesz kitartott politikai prostija.
A mai ötpárti egyeztetésen a szocialisták lényegében rábólintottak a kormánypárt ízig-vérig bolsevista javaslatára, amely hatóságilag tiltaná meg, hogy a a pártok a kampányidőszakon kívül plakátokat helyezzenek ki.
Ajánlatot tett az MSZP a Fidesznek – egyedüli ellenzékiként társulnának a lex csicskához?
Lényegében ez derült ki azon az ötpárti egyeztetésen, amelyet a Fidesz hétfőre hívott össze a „Lex Csicskáról”. A szocialisták a tanácskozáson igen terjedelmes javaslatbokorba csomagolták be akormánypárttal kötött alkut.Többek közt a plakáthelyek kampányidőszakban történő arányos elosztását, a kampányplakátok regisztrálását és a „közpénzből való kampányolás” tilalmát is javasolják.
Innentől kezdve nem libsi rinyálás, vagy ellenzéki hiszti az, ha diktatúráról beszélünk. Mert lássunk világosan: az ájtatos antikorrupciós szemforgatás, a Szomszédokból unásig ismerős Lenke nénis sopánkodások a „tolakodó kampányról”, és az álszent „önmegtartóztatás” a kormány részéről – valójában arról szól, hogy
Magyarországon szűnjön meg a politika.
A demokratikus közélet ugyanis arról szól, hogy
mindenki, mindenhol, bárhogyan azt mond, amit akar, mindaddig, ameddig mások becsületébe, vagy emberi méltóságába nem gyalogol bele.
(És, ha ezt teszi, akkor sem hozunk korlátozó törvényeket, hanem az igazságszolgáltatáshoz fordulunk.) Ha ez alól az elv alól bárki, bármikor, bármiben kivételt képezhet, ha bárkit, bármikor, bármilyen politikai vélemény kinyilvánításában az állam jogszabályilag korlátozhat – onnantól kedzve az az állam nem jogállam.
Az a politika, amely nem szólhat a választókhoz akkor, ahogyan és amikor csak akar – az nem politika.
Az a politika, amelyben törvény szabja meg, mikor és hogyan politizálhatunk – az maga a diktatúra.
Aki pedig ehhez asszisztál, az a diktatúra szerves részévé válik. Az MSZP ma pontosan erre az útra lépett rá.
A szocialisták ostoba, komcsi gazdagozós plakátkampányának látványos bukása, Botka László béna, sunyi tojástánca a határkerítés körül, és a párt megújulásának egyre nyilvánvalóbb reménytelensége a lehető legnyomorultabb, kisstílű döntést szülte meg:
„Akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is”.
Ha nekik nincs az égvilágon semmi víziójuk, elképzelésük, de még közepesen eladható demagóg baromságuk se, amivel a magyar társadalmat megszólíthatnák,
akkor kussoljon mindenki más is!
Ha ők nem kapaszkodhatnak vissza a hatalomba, ha ők nem ülhetnek be a hét szűk esztendeje csorgó nyállal bámult bársonyszékekbe – akkor maradjanak csak ott örökre Orbánék, őket már legalább ismerik, velük legalább lehet üzletelni. És lehet bennük bízni is.
Hogy soha, de soha nem lesz semmilyen elszámoltatás,
hogy marad az „én is tudom rólad, hogy te is tudod rólam” állott levegőjű bűze, ami 27 éve fojtogatja az országot – és aminek a pállott szagát ők már úgy megszokták, hogy talán bele is fulladnának, ha valaki ablakot nyitna.
Az MSZP minden jel szerint mostanra békélt meg azzal, hogy képtelenek leváltani a jelenlegi rezsimet. Így hát inkább úgy döntöttek, beszállnak a NER Zrt-be csendestársnak. Most írhatnám, hogy eladták a becsületüket – de az igazság az, hogy ennek a pártnak ilyen portékája már jó ideje nincs. Egy dolog maradt már csak, amit még áruba bocsáthattak:
a szavazóik.
Az MSZP-nek már semmije sem maradt, amit felkínálhat Orbánéknak, hogy bevegyék a bizniszbe – csak annak az 1.289.311 magyarnak a hite és bizalma, akik mandátumhoz juttatták a parlamentben ülő politikusaikat. Azokat, akik most a Fidesszel együtt szavazva számolják fel a szólásszabadságot Magyarországon.
A szocikat mától önfeledten, és teljes joggal Orbán-csicskázhatnánk – ha akkora prosztók lennénk, mint a miniszterelnök. De bőven elég, ha egyszerűen csak rögzítjük a tényt: árulók. Nem a plakáttörvény egy percig se titkolt célpontját, a Jobbikot árulták el – sosem voltak szövetségesek. Nem is a jogállamot, vagy a demokráciát – attól már legkésőbb 2006 véres őszén búcsút vettek.
Azt a bizonyos 1.289.311 embert árulták ma el a politikai túlélés pitiáner, szánalmas céljáért és néhány tizedszáléknyi jutalékért az ország kifosztásából.
Annak a 28 szocialistának a parlamentben már ennyi is elég. Most a maradék 1 289 283-on sor, hogy feltegyék maguknak a kérdést: ők is ennyit érnek?
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
