A falak ereje nem a kőben vagyon,
hanem a védők lelkében.
(Gárdonyi Géza: Egri csillagok)
Gárdonyi hősének, Dobó István várkapitánynak egyértelműen igaza volt abban, hogy egy csatában – miként a politikában – nem feltétlenül a létszám, a felszereltség és a felkészültség a döntő, hanem legalább ilyen súlya van az elszánt elvszerűségnek. A várvédő igazságának másik eleme, hogy az árulókat azonnal ki kell vonni a rendszerből. Hegedűs hadnagy kivégzése 1552-ben Egerben nem a véres bosszút jelképezte az áruló fölött, hanem azt vizionálta, hogy az életet a győzelem jelenti, amit erősen megkérdőjelezhet az egység hiánya. A harcban a vereség is opció, de aki nyerni tud, mindent visz és élni fog. Az áruló viszont tettével a kirekesztettséget választja akkor is, ha megtarthatja az életét. Az árulók felajánlkozását az ellenség elfogadja a harc során, de senki nem kér belőlük a csatákat követően, a béke idején. Aki egyszer az árulás útjára lépett, soha nem tud erkölcsileg visszakapaszkodni, mert többé sohasem bíznak benne, akkor sem, ha tette előnyt jelentett a nyertesnek.
Úgy tűnik, az elmúlt korok tétele a XXI. században már nem követelmény egyes politikai formációkban. Köreikben az árulás és következményei nem váltanak ki rosszallást, csupán módszertani kérdésként kezelik. Árulás? Ugyan: taktikai segédlet, ügyes elhajlás, időszakos azonosulás a politikai váltáshoz, operatív viselkedési forma – vélekednek az érintettek és az őket felhasználók. Példaként álljon itt az Egyesült Államok 2020-as elnökválasztási kampánya és persze a végeredmény. Donald Trump bukásának okait izgalmasabbnál izgalmasabb elemzések boncolgatták, megállapítva, hogy égbekiáltó csalásokat követtek el a Demokrata Párt játékmesterei. Kevés hangsúlyt kapott azonban a belső árulás kérdésköre és annak hatása a választás kimenetelére.
Donald Trumpot elnöksége négy éve alatt folyamatos intrikák gyengítették és próbálták hiteltelenné tenni. Ezen idő alatt vált politikai terminus technicussá a „nyílt áruló” forma mint eleddig nem ismert kategória. Klasszikusan ugyanis az áruló konspirál, tettét álcázza, ezzel védve életét. Mára eltűnt a szégyen és a retorziótól való félelem. Eger várának védelme idején az árulóval a legkeményebben számoltak le. Ha ugyanis elnézik egynek, bárki más is próbálkozhat, miként láttuk ezt Amerikában.
A szomorú az, hogy megjelent a „nyílt árulás” kontinensünkön, sőt Magyarhonban is. Egyesek sértettsége, mégoly komolynak tartott emberek esetében is, képessé tesz arra, hogy áruló legyen. Ismert a politikai bosszú fogalma, mely különböző formát ölt, de az árulás maszkjában sosem tűnhet fel, még valaha volt akadémiai elnökök álcájaként sem. Egyszerűen azért nem, mert a politikai bosszú nem lehet alpári, hiszen az az intellektuális kihívások egyike. Semmi esetre sem piaci kofák hisztije, pláne nem az árulkodás formavilága. Az egyéni érdek, a társadalom biztonságának kárára történő érvényesítése politikai bűncselekmény, mely retorzióért kiált. Bármi is az ítélet ilyen ügyekben, az érintett a politika szemétdombján végzi, ahogy az árulók esetében ez az egyedüli elfogadható következmény.
Az adminisztráció – beleértve a rendvédelmi szervek vezetőit és állományát – kormányhoz való lojalitása két dolgot jelent. Egyfelől megköveteli a mindenekfölötti szakszerű munkavégzést, melynek nem lehet gátja ideológiai nézetkülönbség, mert a szakmaiság becsület és tisztesség dolga a nemzet érdekében. A másik alaptétel az árulás bármely formájának az elutasítása. Arról nem is beszélve, hogy aki kenyeret ad számodra, lehet-e ármánykodásod célpontja? Aki nem ért egyet egy politikai, kormányzati iránnyal – amihez joga van –, kérje az obsitot, lévén az egyetlen korrekt megoldás ilyen helyzetben.
2020-ban Trump apparátusának nagy része, önmagát erkölcsileg felmentve, elvi okokra hivatkozva lett árulója az Egyesült Államok elnökének, hála a demokraták által kézben tartott médiának és manipulációnak. A „haza minden előtt” igazsága torzult ezzel az álságos megoldással. Trumpot legyőzték, mert nem értette, vagy nem merte elfogadni a történelemből ismert nagy hadvezérek következetes döntéseit árulóikkal szemben. A tanulság pedig, hogy mindenki veszít, aki az emberi természet vadhajtásait nagyvonalúan eltűri, pláne lesajnálja. Tetszik vagy sem, Amerika arra is példa, hogyan lehet szétverni egy virágzó társadalmat tulajdonképpen a regnáló hatalom következetlensége miatt. A felelősség nem a hatalom mindenáron való megtartásában jelenik meg, hanem a normális élet folytatásának garantálásában. Ha ugyanis egyszer már sikerül eltorzítani a dolgokat, és nem volt retorziója, bármikor megismétlődhet egy alapérték nélküli világban. A biztonság és bizalom elveszejtése permanens krízishez vezet, ami jó néhány országban már ma is napi valóságot jelent.
Az intő jelek egyike a szervilisen mosolygó lakájok képessége az árulásra. A jelenség szándékos félreértése a múltban is melegágya volt a történelmi tévedéseknek, bukásoknak. Ráadásul korunkban egyre agresszívabban tör előre a normalitás és a rend tagadása, és veszítjük el a biztonságba vetett hitünket. Mert nem merjük felismerni, hogy végtelenül egyszerű a védekezés ezek ellen. Az árulás semmilyen okból nem tolerálható, hisz hitehagyottá teszi a társadalmat. A törvények alkalmazkodást, az adott szó viszont stabilitást jelent egy nemzet életében. Aki elfogadja egy áruló segítségét, bűnrészes, és számíthat rá, hogy hasonlóan végzi, kirekesztett lesz.
A 2022-es magyar parlamenti választás előtt érzékenynek kell lenni mindarra, ami a tengeren túl, Amerikában történt és ahogy történt. A hazai választási harcban történő összecsapásra készülők hibák sokaságát készülnek elkövetni, ha az íratlan szabályokat negligálják. A támadók, a hatalmat megszerezni akarók erkölcsi leértékelődésre számíthatnak, ha a kormányon lévők soraiból kikerülő árulókra építenek. A kormányerőkből pedig politikai halott lehet, ha eltűrik soraikban az árulókat.
Földi László
A szerző titkosszolgálati szakértő
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
