Az aradi vértanúkra emlékeztek a Vajdaságban, Kiss Ernő honvédtábornok sírjánál

Az aradi vértanúkra emlékeztek a Vajdaságban, Kiss Ernő honvédtábornok sírjánál

Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján Eleméren tartották meg a hagyományos megemlékezést a Szent Ágoston-templomban, ahol Kiss Ernő honvédtábornok, az aradi tizenhárom vértanú egyike nyugszik. Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök vezette a szentmisét és mondott ünnepi szentbeszédet.

A püspök szívből jövő szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket: a híveket, a közélet képviselőit és a vendégeket. Köszönetet mondott Puskás Jánosnak és Sztojkó Józsefnek, akik közbenjárásukkal lehetővé tették a templomkert hiányzó kerítésrészének megépítését és a két új kapu elkészültét. Külön háláját fejezte ki a Vajdasági Magyar Szövetségnek és a Magyar Nemzeti Tanácsnak, valamint vezetőiknek, Pásztor Bálintnak és Fremond Árpádnak a támogatásért, amelynek köszönhetően a templom és kertje rendezett, méltó környezetben fogadhatta az emlékezőket.

Mirko Štefković kiemelte: „Bízom benne, hogy a jövőben is folytatni tudjuk ezt a gyümölcsöző együttműködést, hogy Kiss Ernő szobrának környezetét – vagyis a templomkertet – méltó módon rendezhessük és szépíthessük.”

Szentbeszédében Mirko Štefković püspök az önzetlen szolgálatról, az áldozatvállalásról és a felelősségről beszélt, amely az aradi vértanúk életében is példaként ragyog. 

A nagybecskereki főpásztor hangsúlyozta: az ember nem élhet csupán önmagáért, hanem küldetése van mások felé – ahogyan Jónás, illetve az irgalmas szamaritánus története is tanítja.

A megyéspüspök az aradi vértanúk példáját is ebbe a szellemiségbe helyezte:

Keresztény hitünkben ezt a logikát Krisztus maga mutatta meg a keresztáldozatban, amikor így szólt: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).

Hírdetés

Zárszavában Mirko Štefković arra buzdított, hogy a hívők a családban, közösségben és nemzetben is vállaljanak áldozatot, hiszen ez az út vezet közelebb Krisztushoz és a szeretet teljességéhez. „A kereszt áldozata az önfeláldozó szeretet teljessége. És

Egyszer egy tanár megkérdezte a diákjaitól: „Mi a különbség a hős és a sikeres ember között?” A gyerekek sokféle választ adtak. A tanár végül így felelt:

Kedves Testvérek! Így érthetjük meg ma az üzenetet: a mi hivatásunk az, hogy másokért éljünk. Isten küldetésére válaszolva, a felebarát szükségét látva, hőseink példáját követve mi is vállaljunk áldozatot – a családban, a közösségben, a nemzetért és az Egyházért. Ez az az út, amelyen közelebb jutunk Krisztushoz, és amelyen másokat is hozzá vezethetünk.”

A szentmise végén a hívek imával és csendes főhajtással rótták le tiszteletüket Kiss Ernő honvédtábornok és a többi aradi vértanú emléke előtt, kifejezve hálájukat, a nemzeti összetartozást és keresztény hitüket.

Szöveg: Illés Hajnalka

Forrás: Nagybecskereki Egyházmegye

Fotó: Nagybecskereki Egyházmegye; Wikimedia Commons

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »