Az arab kődobálóból zsidó katona – most már a palesztinoknak is van Chanádjuk

Az arab kődobálóból zsidó katona – most már a palesztinoknak is van Chanádjuk

A Chábád-szektás zsidó.com vettá át az Arutz7 nevű izraeli portál csodás megtérésről szóló történetét. Alább változtatások nélkül közöljük a megható chanádozást.

A 21 éves Muhámmád Kelet-Jeruzsálemben nőtt fel. Ő maga is, akárcsak a társai, gyakran dobálta kövekkel a faluja határában járőröző biztonsági erőket. Az volt az álma, hogy merényleteket követ el, és végül mártírrá válik.

Egy nap azonban minden megváltozott: kiderült, hogy valójában zsidó. Azóta találkozott izraeli nagymamájával, és most már azért küzd, hogy ő is határrendész lehessen, és Izrael polgárait védelmezhesse.

Muhámmád apja, egy Haifában dolgozó építőmunkás és anyja, egy haifai zsidó nő, a kilencvenes évek elején találkoztak. Később visszaköltöztek a férfi szülőhelyére, Kelet-Jeruzsálembe, és egy második feleség is került a házhoz. Muhámmád öt éves volt, amikor anyja elhagyta őket. Az asszony nem sokkal később meghalt. „Mindig kerestem őt, kérdezgettem, hol van. Azt mondták, meghalt, felment Istenhez.” A fiú tudta, hogy anyja zsidó volt, de azzal nem volt tisztában, hogy ez rá nézve mit jelent. „Muszlim otthonban, arab nyelvet beszélve nőttem fel. Nem tudtam héberül. Naponta ötször imádkoztam, rámádánkor böjtöltem, és mindent megtettem, amit egy muszlimnak tennie kell. Egy Izrael által finanszírozott iskolában tanultam, ahol a tanárok arra tanítottak minket, hogyan váljunk terroristává. Ha merénylet történt, másnap arról beszéltek nekünk a tanárok, hogy a terrorista mártír volt. Ebből azt a következtetést vonták le a gyerekek, hogy nekik is ezt kell tenniük. Iskola után az arab média is ezt az üzenetet közvetítette.”

Muhámmád egyik unokatestvére terrorcselekményt követett el, melynek során meghalt. Társai sáhidnak, azaz mártírnak tekintették. A fiú úgy gondolta, ő is mártír akar lenni. 16 évesen részt vett Izrael-ellenes demonstrációkon, és követek dobált a határrendészekre.

Hírdetés

Azután apai nagyapjához költözött, és nem sokkal később építőmunkásként kezdett dolgozni. Munkája kapcsán találkozott egy zsidó férfival, aki minden nap tfilint (imaszíjakat) rakott. Egy napon ez az ember odament hozzá, és azt mondta, hogy örül, hogy Muhámmád tiszteli őt, és nem zavarja imádkozás közben. Amikor azt válaszolta, hogy ez annak köszönhető, hogy az anyja zsidó volt, a férfi azzal lepte meg, hogy azt felelte: ha az anyja zsidó volt, akkor ő maga is zsidó. Muhámmád nem nagyon hitt neki, de rövid internetes böngészés után kiderült: a férfi igazat mondott. Mi több, azt is megtudta, hogy a belügyminisztériumban is zsidóként tartják számon.

Ekkor lépett kapcsolatba a Jád Leáchim nevű szervezettel, mely zsidókat segít abban, hogy arab falvakból elmenekülhessenek. Ők kutatták fel Muhámmád nagyanyját, és rajtuk keresztül jött létre két hónappal ezelőtt kettejük között az első találkozó 15 év után: „Megöleltem, és sírni kezdett. Elmesélte, hogyan akadályozta meg az apám, hogy láthasson engem, és hogyan változtatta meg a telefonszámunkat többször is, nehogy kapcsolatba tudjon lépni velem.”

Muhámmád időközben zsidó nevet vett fel, és szeretne az izraeli hadsereghez csatlakozni: „Szeretnék a határrendészethez kerülni. Azután, hogy gyerekként harcoltam ellenük, és kövekkel dobáltam őket, szeretnék a másik oldalon állni, és védelmezni a népemet. Ez a munka rám vár. Nem félek. Tudok arabul, és ismerem a [jeruzsálemi] óváros minden kis sikátorát.”

Muhámmádot a családja lázadónak látja, és még fizikailag is bántalmazták őt. Ez azonban nem tántorítja el a férfit: „Azt mondják, kutya vagyok, és kollaborálok a zsidókkal. De azért menekültem el onnan, hogy bevonuljak, és zsidóként éljek.”


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »